A tiltás ellenére megrendezett nagyváradi Pride résztvevőit megbírságolták a csendőrök

Szerző: civilek.info

DIASZPÓRA

Pride_Nagyvárad

Összesen 19 800 lej értékű bírságot szabott ki a csendőrség Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonuláson.

Az LMBTQ-aktivistákból álló Ark Egyesület több ízben is engedélyt kért az önkormányzattól, hogy megtarthassa a Pride-felvonulást, azonban a városháza elutasító választ adott, arra hivatkozva, hogy a tervezett útvonal helyszíneire – a Fő utcán, a Bémer (Ferdinánd) és a Szent László (Egyesülés) téren – korábban már más rendezvényeket jelentettek be, illetve felújítási munkálatok zajlanak – számolt be a Krónikaonline.ro.

Nem mehettek el azonban a felvonulók a városházáig: a csendőrök a Kossuth (Függetlenség) utcai mélygarázs fölött kialakított térre terelték be őket, ott tartottak beszédeket. A csendőrség közben több résztvevőt is megbírságolt, de bírságot róttak ki egy fiatalemberre is, aki a menet résztvevőit szidalmazta. A helyi önkormányzat elutasítását több mint 40 civil szervezet és több európai parlamenti képviselő is bírálta, akik

intézményesített homofóbiával és kettős mércével vádolták a városvezetést.

Az előző években ugyanis a Pride iránti kérelmeket hasonló módon utasították el, míg más rendezvényeket, köztük vásárokat és fesztiválokat gond nélkül jóváhagytak. A felvonuláson részt vettek egyes nagykövetségek, civil szervezetek és emberi jogi intézmények képviselői is.

FOTÓ: FACEBOOK/ASOCIATIA ACCEPT

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004