A magyar kormányfő 2022. augusztusában Texasban elmondott beszédében kiemelte, hogy a progresszívak mindig a pénzünket akarják: imádják a még magasabb adókat. “Mi úgy gondoljuk, hogy az emberek pénzének a saját zsebükben van a legjobb helye. Ezért egykulcsos személyi jövedelemadót vezettünk be, mely jelenleg 15 százalék.
Tíz év alatt 10 százalékkal csökkentettük az adóterheket, ami a legnagyobb adócsökkentés az Európai Unióban. Nekünk van a legalacsonyabb társasági adónk Európában, egységesen 9 százalék” – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Ugyanakkor egy nemrég napvilágra került dokumentum alapján
a Tisza Párt háromkulcsos progresszív jövedelemadó bevezetését készítheti elő, amelynek keretében a hírek szerint már az átlagkereset is a jelenleginél magasabb, 22 százalékos adókulcs alá esne, a legjobban keresők pedig 33 százalékos SZJA-t fizetnének.
A korában a Demokratikus Koalíció és például a Momentum által favorizált két- vagy többkulcsos személyi jövedelemadó a 2010 előtti baloldali kormányok kaotikus időszakát jellemezte. A DK és a szocialisták nyomdokain járó Momentum korábban publikált programja alapján a mostani – egységesen 15 százalékos – szja-kulcs helyett, a bruttó ötszázezer forint feletti fizetések esetén 25 százalékban határoznák meg az adó mértékét.
A Századvég egyik vonatkozó elemzése alapján
az ismét bevezetni tervezett többkulcsos személyi jövedelemadó megsarcolná a társadalom egyes csoportjainak széles körét, továbbá igazságtalanul büntetné a jobb teljesítményt. A progresszív adóztatás nagymértékű pénzügyi elvonást jelentene a – magyar gazdaság motorját a fogyasztás élénkítése által olajozó – középosztály számára.
Fontos megemlíteni ugyanis, hogy 2010 előtt az akkori baloldali, liberális kormányok már az átlagjövedelem felett keresőket is 36 százalékos adókulccsal sújtották, ezért fennáll a veszélye annak, hogy újbóli hatalomra kerülésük esetén ismételten, forinttízezrekben mérhető elvonásokkal terhelnék meg az átlagos keresettel rendelkező családok kasszáját.
Az országgyűlési választásokkal kapcsolatos megmérettetésre készülő ellenzék megkezdte a veszélyes politikai ötletelését, amivel folytatják azt a politikai hagyományt, amellyel az elmúlt időszakban módszeresen és gátlások nélkül megtévesztették a választókat. A demagóg, felelőtlen ötletelés és ígérgetés azt is előre vetítheti, hogy kormányra kerülve vigyázatlan költségvetési és gazdaságpolitikájuk árát már rövid távon ismét a magyar emberekre fogják terhelni.
Forrás: Alaptörvényblog
Címlapkép: depositphotos.com



