Agyi károsodás?

Szerző: itgy

SZÍNES

Khalid Sakman

Két héttel a katari labdarúgó világbajnokság kezdete előtt az esemény egyik nagykövete a német ZDF-nek adott interjúban azt nyilatkozta, hogy a homoszexualitás „agyi károsodás” – írja a New York Post.

A Dohában felvett interjúban Khalid Sakman egykori válogatott labdarúgó arról beszélt, miért illegális a homoszexualitás Katarban. Szerinte az országba látogatóknak tiszteletben kell tartaniuk a helyiek törvényeit és szabályait. Többek között azt is, hogy tilos a homoszexualitás.

„A homoszexualitás haram (tilos)” – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy miért tilos, azt válaszolta: „Nem vagyok egy nagyon vallásos ember, de hogy miért tilos? Azért, mert ez egy agyi károsodás”.

Ezután a kijelentés után az interjú hirtelen félbeszakadt. A Reuters megkereste a FIFÁ-t és a világbajnokság katari szervezőit is, hogy mit szólnak az esethez. A szervezők újra elmondták, amit már korábban is, hogy mindenkit szívesen látnak az eseményen.

A homoszexualitás illegális a konzervatív muszlim országban. Néhány labdarúgó aggodalmát fejezte ki, hogy az LMBTQ+ szurkolók nem lesznek biztonságban ott-tartózkodásuk során. Katar az első közel-keleti ország, ahol labdarúgó világbajnokságot tartanak, de már a torna kezdete előtt rengeteg nyomás nehezedett rájuk a szigorú társadalmi szabályok miatt.

Forrás: vasárnap.hu

(Címkép: képernyőkép)

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004