Hamarosan mindenkit beperelnek, aki lehozta, hogy a Jobbik alelnökének 24 éves élettársát – a hírekből úgy tűnik előre kitervelt módon-egy disznótor keretében meg akarták erőszakolni, de nem sikerült hála Istennek! Valaki észhez tért. Jakab Péter is ott volt a bulin és rögtön utána tájékoztatták az „eseményről!”
Tetszett volna nem eltussolni a kollégája bűnét elnök úr, hanem azonnal feljelentést tenni ellene és nem az újságírókat vegzálni! Amellett Szilágyi alelnök úrnak is ki kellett volna állnia a mandátumra ácsingózás helyett a hölgyért és elégtételt venni ezért az ordas cselekedetért.
Ehelyett mindenki lassan fél éve kussol!
Éppen ma tartja tisztújító kongresszusát a Jobbik. Nyilván nem véletlen, hogy Apáti István a Mi Hazánk párt alelnöke az információt a napokban hozta nyilvánosságra. Hiszen ezt a politikai csapatot, melynek 6 tagja ma a parlamenti karéj szélén ül épp az anyapártjuk gyurcsányos fordulata kergette ki a hóra-így az újjászületésbe is.
A Jobbik morális válságát szimbolizálja és betetőzi ez az erőszakos nemi kísérlet és az azt követő sunnyogás.
Először egy cukiskodással kezdődött a párt „középre menése” még a korábbi gárdás Vona Gábor macijai képében, – aki talán hamarosan megírja majd – publicistává avanzsált exelnökként – volt kollégái vélhető bűnpártolásának öt okát.
Majd a külhoni magyarokat gyalázták bizonyos Szotyori-Lázár hamarjában kikeresztelkedett képviselőjük nyegle kijelentésével, mely szerint üveggyöngyért simán megvehetőek az erdélyi magyarok.
Végül a hatalomért elárulták a választóikat, azt kérték tőlük, hogy az ősellenségre – a kommunista jelöltekre – szavazzanak, ami kb. annyit tesz, hogy köpj az égre és állj alá. Vajon mit szólhattak mindehhez például a Gój Motorosok?
Most pedig az is kiderült, hogy micsoda mocskos dolgot képesek leplezni a legfelső szinten is!
A Mi Hazánk sem szívbajos persze. Legfőbb céljuk – és radikális választóik is ezt igazolják vissza szavazataikkal-, hogy a Jobbik tagságát saját zászlóik alá vezessék. Senki sem csodálkozna, hogy ha a Jobbik legnépszerűtlenebb elnöke és csapata, mely kétségtelen tehertétel a korábbi eszméik mellett kitartó tagság és szimpatizánsaik szemében eltűnne a süllyesztőben. Az is várható, hogy a Gyurcsány-Jakab tandem vasfegyelmet diktáló vezetése ellenére többen átülnek majd a Mi Hazánk frakcióba, vagy függetlenként támogatják azt. Hiszen a Jobbik tagságát ugyan úgy traumatizálták, mint ezt a fiatal nőt.
Ők az áldozatok ebben a játszmában.
Drága mulatság volt a hírhedt szatmári lakoma és talán még drágább Gyurcsánnyal táncba menni.
És örök tanulságként szolgáljon, hogy nem erőszak a disznótor!
Kiemelt kép: Mandiner