– Nagyszerű dolog, hogy a béketárgyalások itt, Budapesten zajlanak majd. Úgy gondolom, ez egyben üzenet is azoknak az európai államoknak, amelyek valahogy elfelejtették, hogy össze kéne szedniük magukat, és támogatniuk kellene a béketárgyalásokat – nem pedig annak az ellenkezőjét – fogalmazott Alice Weidel, az Alternatíva Németországért párt társelnöke, aki a budai Várkert Bazárban adott a Magyar Nemzetnek interjút.
Alice Weidel német politikus a Bundestag tagja, valamint az Alternatíva Németországért (AfD) párt frakcióvezetője és társelnöke. A konzervatív, nemzeti szuverenitást és hagyományos értékeket képviselő politikus a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány Eötvös-előadások című rendezvénysorozatára látogatott Magyarországra. Weidel rendszeresen bírálja az Európai Unió bevándorláspolitikáját és ideológiavezérelt döntéseit, valamint Németország energiapiaci kiszolgáltatottságát. Budapestre is ezzel az üzenettel érkezett: hétfő esti, a Várkert Bazárban Németország és Európa címmel tartott előadásában Európa politikai és gazdasági kihívásairól, valamint a nemzeti szuverenitás megőrzésének fontosságáról beszélt.
A kérdésre, hogy hogyan kommentálná azt a tényt, hogy az orosz–ukrán háborúról szóló béketárgyalásokat éppen itt, Budapesten tartják, jelezte:
„Ez igen erős jelzés Orbán Viktor miniszterelnök munkájáról.”
Hozzátette:
„Nagyszerű dolog, hogy a béketárgyalások itt, Budapesten zajlanak majd. Úgy gondolom, ez egyben üzenet is azoknak az európai államoknak, amelyek valahogy elfelejtették, hogy össze kéne szedniük magukat, és támogatniuk kellene a béketárgyalásokat – nem pedig annak az ellenkezőjét, mint ahogy azt az elmúlt években tették, amikor folyton csak inkább elősegítették, tovább szították az ukrán háború eszkalációját.”
Alice Weidel kifejtette:
„vélem, az európai államoknak – ahogy azt Orbán Viktor is javasolja – sokkal inkább Donald Trump elnök tűzszünetre és béketárgyalásra irányuló erőfeszítéseit kéne támogatniuk, hogy ez a szörnyű háború mielőbb véget érjen.”
Annak kapcsán, hogy miért van az, hogy Brüsszel ennyire elszántan igyekszik elhúzni ezt a katonai konfliktust, amikor minden jel arra utal, hogy Ukrajna nem áll nyerésre, az EU pedig összességében elveszíti versenyképességét, Alice Weidel úgy fogalmazott: ez egy nagyon érdekes kérdés.
„Ha gazdasági szempontból nézzük a dolgot, egy hatalmas háborús gazdasági gépezet lendült működésbe, mely fegyverekkel és pénzügyi támogatással segíti Ukrajnát – és emögött óriási gazdasági érdekek húzódnak meg.”
Ami a migrációt, Európa egyik legégetőbb kérdését illeti, úgy látja:
„Nemzetbiztonságunk az elmúlt tíz év során fokozatosan leépült a felelőtlen, nyitott határokat éltető politika következtében… Most már ott tartunk, hogy több millió illegális bevándorló él Németországban. Az ország belbiztonsága folyamatosan gyengül, az utcák és a közterek már nem ismerhetők fel…”
– fogalmazott Alice Weidel, hozzátéve:
„Annyit azonban mondhatok, hogy mi ki fogjuk utasítani ezeket az embereket! Kiutasítjuk az illegális bevándorlókat és a bűnözőket, és visszatoloncoljuk mindazokat, akik törvénytelenül lépték át a határainkat.”
Alice Weidel a pártot ért támadásokról is beszélt
Az utóbbi időben több támadás is érte az AfD politikusait, valamint magát a pártot is. Ennek ellenére olyan tervek láttak napvilágot, hogy betiltanák a pártot, mert állítólag túl szélsőséges.
„Nos, ez a fenyegetés, mely a pártunk betiltására irányul, nagyon is komoly. Képzeljük csak el, mi történne akkor, ha Németországban betiltanák a legerősebb politikai pártot, országos szinten. Jelenleg a felmérések szerint 27 százalékon állunk, miközben a CDU, a jelenlegi kancellár pártja mindössze két-három százalékkal jár mögöttünk. Kelet-Németországban pedig már mi vagyunk a legerősebb politikai erő, negyvenszázalékos támogatottsággal„
– mondta Alice Weidel. Hozzátette:
„Úgy gondolom, ha valóban betiltanák a pártunkat, az komoly következményeket váltana ki a szavazóink részéről. Meggyőződésem, hogy az emberek tömegesen vonulnának utcára, ha megpróbálnák betiltani az AfD-t.”
A politikus kiemelte:
„Természetesen más eszközökhöz is nyúlnak. A pártunk 2013-ban alakult, azóta pedig gyakorlatilag a teljes politikai és médiainfrastruktúra ellenünk dolgozik. Ez mindig is így volt! A sajtó rendszeresen szélsőségesnek bélyegez minket, én pedig, őszintén szólva, sosem gondoltam volna, hogy a pályafutásom során egyszer engem is szélsőségesnek titulálnak majd. Ez bizonyos szempontból egy már-már vicces, elég furcsa személyes élmény. Először megbélyegeznek minket, majd politikailag elszigetelnek bennünket, mintha valamilyen »tűzfal« mögé száműznének, nem igaz? Pedig – ahogyan az Egyesült Államok alelnöke, J. D. Vance is helyesen mondta – egy demokráciában nincsenek tűzfalak. Nem szabad, hogy legyenek!”
Az interjúban még szóba került a „zöldfordulat”, amely megemelte az energiaárakat, az ideológiavezérelt Európai Bizottságról és a Szovjetunió késői bosszújáról.
A teljes interjú ITT olvasható és itt nézethő meg:
Fotó: Facebook / Alice Weidel
Alice Weidel: Magyarország a szabadság világítótornya Európában



