A Várkert Bazárban tartott előadásán a német politikus hangsúlyozta: a szuverén nemzetállam nélkül nincs demokrácia. Alice Weidel élesen bírálta a baloldalt, és kijelentette: az AfD készen áll a kormányzásra.
A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) párt frakcióvezetője és társelnöke a Németország és Európa címmel tartott előadásán hétfőn a Várkert Bazárban.
A német politikus úgy fogalmazott, az AfD víziójának kiindulása, alapvetése a nemzet. „A szuverén nemzetállam az alapja a demokráciának, szabadságnak és önrendelkezésnek” – hangsúlyozta, hozzátéve: a felelősségteljes politikusok szolgálják a polgárokat, nem pedig uralkodnak felettük.

MTI/Bodnár Boglárka
Alice Weidel: válságban a német demokrácia és gazdaság
Alice Weidel szavai szerint a mai Németországban nem működik normálisan a demokrácia, a baloldal hozzáláncolja magát a hatalomhoz, a polgárok akarata pedig veszélyben van. A kontrollálatlan, tömeges illegális migráció antiszemitizmust és bűnözést okoz, a német kormány óriási hiteleket vett fel, a német ipar pedig haldoklik, minden hónapban tízezer ipari munkahely vész el – sorolta a problémákat. Hozzátette: annyira rossz a helyzet, hogy 2025-ben 22 ezer csőddel számolnak a német vállalatok körében, ami naponta hatvan céget jelent.
A politikus azt mondta, az emberek elszegényednek, és a saját bőrükön érzik a gazdasági romlást. A reményt az AfD jelenti számukra – jelentette ki, hozzátéve: az elmúlt hetek felmérései szerint az AfD lett a legerősebb politikai erő Németországban. „Mi készen állunk, hogy átvegyük a kormányzási felelősséget” – szögezte le.
Alice Weidel közölte, ha meg tudnák valósítani pártjuk elképzeléseit, akkor biztos határvédelemmel akadályoznák meg az illegális migrációt és a bűnözést. Modernizálni kell a menedékjogot, és a legális migrációra kell koncentrálni – fűzte hozzá. „Annyi embert fogadnánk be, amennyit el tud viselni az ország” – magyarázta, kiemelve: az egyenlőséget helyeznék a középpontba, az etnokulturális alapú privilégiumok pedig megszűnnének.
Fontosnak nevezte továbbá a bíróságok és a média függetlenségét. Rögzítette: vissza kell állítani a fékek és egyensúlyok érvényesülését. „Az AfD víziója szerint nem gyámkodna a kormány a polgárok felett, nem hozna létre neo-feudális rendszereket, és nem befolyásolná ideológiailag a családi életet. Annyi nettó jövedelmet hagyna az adófizetők zsebébe, amennyiből mindenki el tudja tartani a családját, és tud gondoskodni a jövőről” – fogalmazott a német politikus, aki hangsúlyozta: egy jó kormány tudja, hogy a polgári középosztály és a kkv-k jelentik a jólét gerincét minden országban.
Alice Weidel kitért a teljesítményorientált és világnézetileg semleges oktatásügy, valamint a korrekt és egyenrangú külpolitikai kapcsolatok fontosságára is.
Úgy folytatta: a szabadságvágy és a jogállamiság tisztelete összeköti a magyar és a német nemzetet. Magyarország évek óta „világítótornya” a szabadságnak Európában, sok ország – köztük Németország is – követni fogja ezt a példát – húzta alá.
A politikus azt mondta: vissza kell rántani Európát a baloldali erők karmából. „Európa nem Brüsszel, Európa szíve az európai fővárosokban dobog” – tette hozzá.
Alice Weidel rögzítette: az Európai Unió reformjától szabadságot, jólétet és békét várnak. Köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért a békéért dolgozik. Nincs jobb hely a világon, mint Budapest – hangoztatta.

MTI/Bodnár Boglárka
Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója köszöntőjében azt hangsúlyozta: Magyarország a szabadság hazája, a magyar emberek többsége kíváncsi és nyitott. „Mi magyarok nem tudunk szabadság nélkül élni, ezt bizonyítja 1956 is” – jegyezte meg.
Schmidt Mária szavai szerint a magyarok évezredes túlélésének záloga „nem csak az volt, hogy kitartottunk a saját értékrendünk mellett, hanem az is, hogy meg akartuk érteni a körülöttünk lévő világot.” Hozzátette: szabadság csakis a békében teljesedhet ki.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a közeljövőben Budapest adhat otthont annak a csúcstalálkozójának, amelyen Donald Trump és Vlagyimir Putyin elhozhatja kontinensünk számára a várva várt békét” – emelte ki Schmidt Mária.
Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnök-főigazgatója azt mondta: az európai elit számára a demokrácia nem érték, hanem eszköz. Addig jó, és addig érvényes, amíg csak ők győzhetnek – fűzte hozzá.
Szavai szerint a nyugati elit a demokrácia jelszava mögé bújva szisztematikus hadjáratot folytat az AfD ellen. Betiltással fenyegetik azt a pártot, ami több millió német polgár érdekeit képviseli – mutatott rá, megjegyezve: „kommunista tempó ez”, amit mi, magyarok sokszor láttunk már, és Brüsszelben most is ilyet tapasztalunk.
Az elnök-főigazgató kiemelte: Alice Weidel a német életforma fennmaradásának szabadságharcosa.
Forrás: Origo
Címlapkép:
A Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Alice Weidelt, az Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnökét a Parlamentben 2025. október 20-án.
MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Kaiser Ákos



