Állatbemutatókkal, ismeretterjesztő előadásokkal várják a látogatókat az Állatkertek Éjszakáján

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Fővárosi-Állat-és-Növénykert

Az est folyamán összesen 29 ismeretterjesztő előadást tartanak majd az élővilág csodáiról és az állatkerti kulisszatitkokról.

Különleges esti programokkal, köztük látványetetésekkel, állatbemutatókkal, ismeretterjesztő előadásokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat pénteken a Fővárosi Állat- és Növénykertben az Állatkertek éjszakáján, közölte az intézmény csütörtökön.

A 19 órától éjfélig tartó programon előre meghirdetett időpontokban az oroszlánfókák tréningjétől az elefánt család bemutatásán át a nagymacskák látványetetéséig tízféle élményprogramon vehetnek részt a látogatók. A Cápasuliban búvárok merülnek majd a cápák közé, de lesz „kígyótalálkozó”, tevebemutató, óriásvidra-látványetetés, illetve Fügével, a barátságos nagy marával is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A programban szerepelnek többek között tűzzsonglőrök, valamint LED-show, vurstli körhintával, planetáriumi előadások és kézműves foglalkozások.

A közlemény szerint az Állatkertek éjszakáján látogatható lesz a Japánkert, a Pálmaház, az Akvárium, a Sárkányház, az Aligátorház, a Dél-Amerika kifutó, a Pákásztanya, a Mérgesház, a Varázshegy, az Elefántház, a Majorság, a Cápasuli, a Pónikarám, illetve a Biodómhoz tartozó szabadtéri kifutók is.

Az est folyamán összesen 29 ismeretterjesztő előadást tartanak majd az élővilág csodáiról és az állatkerti kulisszatitkokról. A témák között szerepel az elefántok élete, de szó lesz a nagyvárosban élő kisállatokról és arról is, hogy hogyan kell nagymacskákat nevelni.

A pénztáraknál 21 óra 30-ig lehet belépőt váltani a programra. A főbejáraton kívül működik majd a műemléki körhinta melletti kapu, illetve az elefántházi kapu is.

A szervezők az Állatkert megközelítéséhez a közösségi közlekedést javasolják. Felhívják a figyelmet arra, hogy a programra szóló jeggyel egyes BKK járatok 18 órától éjjel 1 óráig díjmentesen vehetők igénybe, a kisföldalatti pedig hosszabbított üzemidővel 0:45-ig közlekedik. További információ és részletes programkínálat az Állatkert weboldalán olvasható.

Az országos rendezvényhez idén 12 állatkert és vadaspark csatlakozott: a Fővárosi Állat- és Növénykerten kívül a Budakeszi Vadasparkban, a Jászberényi Állat- és Növénykertben, a Kecskeméti Vadaskertben, a Miskolci Állatkertben, a Debreceni Állatkertben, a Pécsi Állatkertben, a Veszprémi Állatkertben, a Xantus János Állatkertben, a Veresegyházi Medveotthonban, a Tisza-tavi Ökocentrumban és a nagykőrösi Richter Safari Parkban várják különleges esti programokkal a látogatókat.

MTI

Borítókép: Izgalmas programokat kínál a Fővárosi Állat- és Növénykert
Forrás: Facebook/Fővárosi Állat- és Növénykert

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004