Miért beszél másfél órán át? – tette fel a kérdést az ellenzéki sajtó a Tisza-vezér beszédei kapcsán. Arról is tudósítottak, hogy a Tisza Párt szimpatizánsainak egy része már Magyar Péter beszéde közben elszivárgott a rendezvényről.
„Miért beszél Magyar Péter minden egyes alkalommal másfél órán át?” – vetette fel a kérdést a Népszava helyszíni tudósítójára hivatkozva, aki azt sem értette, miért nem szólnak a Tisza Párt elnökének, hogy ez túl hosszú idő.
Már látni embereket a tér szélén, akik szivárognak. Egész sokan, pedig a Tisza Párt elnöke még beszél
– írta a baloldali lap.
Nem a Népszava az egyetlen ellenzéki lap, amelynek feltűnt a hallgatóság unalma Magyar Péter beszéde alatt.
Deák Dániel politikai elemző a 24.hu cikkéről közölt egy képernyőfotót. Deák megjegyezte: nem elég, hogy kevesen vannak, de annyira unalmas Magyar Péter beszéde, hogy az emberek inkább hazaindultak.
Deák azt is kiemelte, hogy egyre kisebb térre szervezi Magyar Péter a győri rendezvényeit, mégis csak szellősen álldogálnak az emberek.
A drónfotó 14 óra 20 perckor készült, tehát a rendezvény kezdete után. Jól láthatóan alig ezer ember lézeng a Tisza rendezvényén. Ez egyértelműen kudarc Magyar Péter számára, aki ma lendületet akart venni – írja egy másik posztban.
Emlékezetes: Magyar Péter első győri rendezvényére 2024. június 5-én került sor Győrben a Dunakapu téren. Ekkor körülbelül 7000 négyzetméteres helyszín akkor mintegy 3000 szimpatizánst fogadott. 2025. augusztus 22-én a Vásárhelyi Pál utcai Duna-parti sétányon tartott rendezvényt, ez nagyjából 5000 négyzetméteres. 1500 fő volt kíváncsi rá. Ezúttal a Bécsi kapu tér a helyszín, ami alig 2000 négyzetméteres tér, ezúttal már alig 1000 embert vonzott Magyar Péter.
A Hír TV a helyszínen számolt be a látottakról. Kapcsolták Némethi Botond tudósítót a Bécsi kapu téren, amelyről az újságíró elmondta, hogy az nem a város legnagyobb tere, és a Tisza Párt még ezt sem tudta megtölteni, mivel (a tudósító elmondása szerint) néhol szellős volt a helyszín.
Miközben a televízió munkatársai a munkájukat végezve tudósítottak,
többen is lökdösték az operatőrt, illetve eltakarták a kamerát a kezükkel, holott közterületi rendezvényről lévén szó a sajtó munkatársai szabadon készíthettek mozgó- és állófelvételeket. Volt, aki egy trágár gesztussal a középső ujját mutatta a kamerának, ráadásul Némethi Botond kezéből megpróbálták kivenni a mikrofont.
A tudósító hozzátette, hogy interjúra szerették volna bírni Ruszin-Szendi Romuluszt és Tarr Zoltán alelnököt, de érdemi választ nem kaptak tőlük. Valaki Magyar Péter beszéde elején a közönségből bekiabált valamit a pártvezérnek – azt nem értették, hogy pontosan mit –, de a pártvezér üvöltve válaszolt a színpadról a demonstráció résztvevőjének.
Borítókép: Pillanatkép a Tisza győri rendezvényéről – Facebook / Adyvárosi Tisza Sziget – Győr



