Arrogáns, toxikus – tucatnyi ellenzéki vezető vallotta be, hogy nem bízik Magyar Péterben

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

magyar péter

Nem várt helyről kapott kritikát Magyar Péter a választások előtt három nappal: a Politico lesújtó véleményt fogalmazott meg a Tisza Párt elnökével kapcsolatban.„Nyilvános dühkitörései vannak a médiával szemben, és többször is agresszív összetűzésekbe került például éjszakai szórakozóhelyeken.”

A lap megszólaltatott egy pártból kiugrott Tisza-aktivistát is. A cikkben Farkas Dezső egykori tag elmondta, azért szállt ki a pártból, mert az egyre inkább elvesztette „startup” jellegét, és

a kezdeti elveket felváltotta a belső hatalmi pozíciókért folyó harc, ami egyre toxikusabbá tette a szervezetet.

A Politico emlékeztet, hogy egy 2024-es interjúban Magyar „one man show-ként” hivatkozott a Tiszára. Ő az egyetlen párttag, aki interjúkat adhat – írja a lap. A Politicónak több aktivista is elmondta, hogy nekik is megtiltották, hogy szóba álljanak újságírókkal.

A Politico szerint Magyar azzal próbálta növelni a hitelességét, hogy multinacionális cégek korábbi vezetőit vette be a pártba. Ugyanakkor megjegyzik, hogy Magyarnak „impulzív” személyisége van:

nyilvános dühkitörései vannak a médiával szemben, és többször is agresszív összetűzésekbe került például éjszakai szórakozóhelyeken.

A brüsszeli lap ezt azzal próbálja magyarázni, hogy mindez annak a „harcos” imázsnak a része, amelyet kiépített magának a Tisza Párt vezére. A Politico szerint Magyar továbbra is egy mélyen megosztó személyiség, ezt pedig 15 ellenzéki vezetővel készített interjúkból szűrték le.

Szabó Tímea, aki nemrég jelentette be, hogy visszalép a képviselőjelöltségtől elmondta, nem Magyar Péterre szavaznak, hanem Orbán Viktor ellen, szerinte

az ellenzéki szavazók a jelenlegi helyzetben már egy „kecskére is leszavaznának”, ha azt indítanának Orbán Viktor ellen.

Márki-Zay Péter a Politicónak azt mondta: Magyarnak bizonyítania kell, hogy képes teljesíteni. „Hatalmas nyomás van mögötte. De ez ugyanúgy el is söpörheti.” Hozzátette:

ha nem juttatja börtönbe Orbán Viktort, akkor nem fogják tovább tolerálni a viselkedését.

Azt is felidézi lap, hogy Márki-Zay korábban, arrogánsnak, önzőnek és aljasnak nevezte Magyar Pétert.

Mandiner

Címlapkép: Magyar Péter – Fotó: Facebook/Kocsis Máté

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004