szerző: civilek.info
Kolozsvári Magyar Napok: Kalotaszegi kavalkád képekben
Színes népviseleteiket, hagyományaikat és szokásaikat mutatták be a kalotaszegi Felszeg tájegységhez tartozó falvak képviselői csütörtök délután, a Farkas utcai színpadon. ...
„A Neoton dalaiban az Élet lakik” – Csepregi Éva is megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét
Ahogy minden évben, úgy most is kitüntetéseket adtak át államalapításunk ünnepe, Szent István napja alkalmából. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti ...
Idén is átadásra kerül a Polgári Magyarországért Díj
A Polgári Magyarországért Alapítvány szeptember végéig várja a díjazottakra vonatkozó javaslatokat magánszemélyektől vagy civil szervezetektől. A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma ...
„Csókold meg a lábunkat” – felkavaró videón, ahogy muszlim fiatalok megaláznak egy kisfiút Belgiumban
Na, ez az, amit nem szeretnénk. Se a gyerekeinknek, se az unkáinknak. Ezért épült a határkerítés, ezért alakítottuk a jogi ...
Amit a csehszlovák államhatalom elbontott, a Magyarországi Kárpát Egyesület most visszaállította
80 év után végre visszakerült Szilágyi Dezsőnek, a Kárpát-medencei turizmus atyjának képe a Magas-Tátra kilátójára. Megérte kivárni! A Magas-Tátrában áll ...
Felmérés: A németeknek elegük lett vezető politikusaikból, már csak nyugalmat akarnak
A német polgárok többsége tudatosan nem akar foglalkozni a világ állítólag nagy kihívásaival, nem érdekli sem az úgynevezett klímakatasztrófa, sem ...
Ezer év története zenében elmesélve – Hungarikum Gála a Dunán
Szabadság, szerelem – Reformkori hőseink címmel mutatja be a Duna a debreceni Hungarikum Gálát. A Szent István-napi műsorfolyamban az opera, ...
Először vonul illatos virágkocsi a debreceni virágkarneváli menetben
Az alkotóelemek közül a mandarin Olaszországból, a citrom Spanyolországból érkezett, de felhasználtak levendulát is. A virágkocsin megjelenő fa megidézésére fenyőkivonatot ...
Betiltják a pónilovaglást, mert az állatok közben „nem érzik jól magukat”
Állatvédő szervezetek nyomására Párizs önkormányzata 2025-től betiltja a pónilovaglást – jelentette pénteken az AFP francia hírügynökség.
A szerető családra is esélyt kapnak a gyerekek a jászkunsági nevelőszülőktől
A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő, gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok olyan ...









