szerző: civilek.info
Egy kárpátaljai tinédzser fiú a háború újabb áldozata
Vladiszlav Szvirida önkéntesként vett részt a háborúban, mert meg akarta védeni szülőföldjét az ellenségtől. 19 évesen meghalt az ukrajnai háború ...
Nyugdíjasként szeretett bele az íjászatba a félegyházi asszony
Bicskeiné Csányi Mária nyugdíjba vonulása után keresztfia unszolására vett első alkalommal íjat a kezébe. A sportág olyannyira megtetszett a kiskunfélegyházi asszonynak, ...
Izsák atya: Tetteink túlmutatnak azon, amit látunk
A mára vonatkoztatva első királyunk és élete a bencés szerzetes számára azt fejezi ki, hogy ugyan úgy érezzük, kicsik vagyunk, ...
Novák Katalin: Augusztus 20. nem porlepte hagyomány és nem is modern buli (videó)
Szent István a magyarok közös nevezője, magunkban hordozzuk, a részünkké vált, István király itt van velünk – hangsúlyozta Novák Katalin ...
Máshoz nem értenek, ezért mindent és mindenkit összekennek magukkal a momentumosok
„Szégyen” feliratú molinót feszített ki az olimpiagyilkos párt az államalapítás ünnepén. A török elnöknek akartak üzenni a performance-szal, e szerint ...
Csárdafesztivál: Az ország legkedveltebb csárdáinak kínálata várja a látogatókat
Ötszáz kilogramm halból ezerötszáz adag halászlé készül a Csárdafesztiválon a Szegedi Halászcsárda hatalmas bográcsaiban – közölték a szervezők vasárnap. „A ...
Eperjes Károly a karját törte, de a Flóri focit ki nem hagyná
Eperjes Károllyal, a mélyen hívő Kossuth- és Jászai-díjas színművésszel készült interjúban a hit szerepe, a hit és a sport kapcsolata, ...
Orbán Viktor: Úgy jöttél a világra, hogy van küldetésed (videó)
A miniszterelnök közösségi oldalán üzent: Isten éltessen Magyarország! „Ha magyar vagy, akkor te egy hivatással születtél meg. Neked van egy ...
„Tökéletes debütálás, Szoboszlai játéka lenyűgöző volt” – nem győzik dicsérni az angol szurkolók a magyar klasszist
Volt olyan szurkoló is aki úgy gondolja, hogy egyértelműen Szoboszlai volt a mérkőzés embere. A Liverpool 3–1-re legyőzte odahaza a ...
Visszakozik az állítólagos áldozat, most már kimondhatjuk, tervezett médiaakció zajlott Böjte Csaba lejáratására
Az elmúlt hetekben atomjaira hullott az Átlátszó Erdély által kirobbantott Böjte-botrány. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, valótlan vádakkal támadhatják a ...









