szerző: civilek.info
Visszavonulót fújtak az álhírterjesztők, megpróbálja elkenni a felelősségét a balliberális média
A baloldali portálok rájöttek, hogy túltolták a lejáratókampányukat. „Megijedtek az álhírterjesztők” – mutatott rá legfrissebb bejegyzésében Deák Dániel. A XXI. ...
Szánthó Miklós: A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos rágalomhadjárat oka, hogy a Tisza-adó ráégett Magyar Péterékre
Az egész ügy túlságosan ügyesen felépített ahhoz, hogy spontán szerveződésre utaljon. Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint a Szőlő utcai javítóintézettel ...
Elítélték az egyik magyarverő antifát
Budapesten vett részt az embervadászatban, Németországban született meg az ítélet. A müncheni felsőbb bíróság öt év börtönre ítélte Hanna S. ...
A keleti EU–tagállamok sürgetőnek tartják a drónellenes „védelmi fal” létrehozását
Magyarország nélkül nem lehet hatékony drónfalat építeni Európa keleti határán, üzente a magyar honvédelmi miniszter. Egyetértését fejezte ki pénteken tíz ...
Ez állhat Zelenszkij Magyarországgal szembeni vádjai mögött
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezúttal azzal vádolta meg Magyarországot, hogy a felderítő drónjai megsértették Ukrajna légterét – írta közösségi oldalán ...
Történelmi siker: Sántha Xénia az első magyar nő, aki elérte a világ nyolcadik legmagasabb hegycsúcsát
Történelmi sikert ért el a csíkszeredai Sántha Xénia. A 25 éves hegymászó feljutott a Himalájában található 8163 méter magas Manaszlu-csúcsra. ...
A DK-s Arató Gergely elismerte, bizonyítékok nélkül vádolták meg Semjén Zsoltot
Ami viszont még meglepőbb, hogy a volt SZDSZ-es politikus, Horn Gábor is kiállt Semjén Zsolt mellett. Elismerte a Demokratikus Koalíció ...
Magyar mintára írta át az alkotmányát Szlovákia: csak két nem létezik, férfi és nő
A szlovák parlament pénteken elfogadta az alkotmánymódosítást, amely szerint hivatalosan csak két nem létezik: férfi és nő. Az új rendelkezés ...
Szijjártó Péter reagált Zelenszkij vádjaira: elnök úr kezd beleőrülni a magyarellenességbe
„Volodimir Zelenszkij elnök úr kezd beleőrülni a magyarellenességbe. Most már rémeket is lát” – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági ...
„Szeretem a tavaszt, akkor különösen, ha választás van” – Civilek Podcast Halász Jánossal
Halász János, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési csoportjának helyettes vezetője – akinek több alkalommal is egyéni körzetben szavaztak bizalmat a választók ...









