szerző: Császár Tamás
„És aki majd feltekint, valóságos csodában lesz része” – befejezéséhez közeledik legnagyobb templomunk felújítása (fotógaléria)
Az esztergomi Várhegyen több mint ezer éve áll templom. Az elsőt Géza fejedelem alapította, fia, Szent István abban keresztelkedett. Az ...
Programkavalkád a nemzeti ünnepen
A Szent István-napi rendezvénysorozat részeként az állami események mellett több érdekes program várja augusztus 18-20. között a fővárosban ünneplőket. Számos ...
Az ősök hite, elkötelezettsége, odaadása erőt adhat a ma élő utódoknak is
Szent István király személye és tisztelete híd kelet és nyugat között, arra tanít bennünket, hogy nyugatra és keletre nézve is ...
Az irodalmat is a hit szolgálatába lehet állítani
Idén ünnepli 175. születésnapját a Szent István Társulat, Magyarország legrégebbi könyvkiadója. A jubileum kapcsán – Szent István ünnepéhez közeledve – ...
A szeretet követének különleges tárlata
Tudja, hogy hívták eredetileg Mindszenty bíborost? Hogy még él az a szerzetes, aki a halálos ágyánál ápolta? Ha kíváncsi ehhez ...
Eltökéltség szülte a magyar luxusmárkát
Dolgozott három földrészen, vezetett bárokat, éttermeket, felszolgált luxusjachtokon. Ivánácz Gábor bármerre járt a világban, képezte magát, közben figyelte a trendeket, ...
Nem kell többé rettegni a belvíztől?
Egy startup cég olyan berendezést szabadalmaztatott, amelynek segítségével rövid időn belül megszüntethető a belvíz. Ráadásul a találmány arra is alkalmas, ...






