szerző: czaba
Szlovénia építi a kerítést Horvátországgal közös határán
Szlovénia több kilométeres újabb kerítést épít Horvátországgal közös határán az illegális migráció megállítására – jelentette be Ales Hojs belügyminiszter kedden. ...
A kormány kezdeményezi a veszélyhelyzet meghosszabbítását
A kormány kezdeményezi a járvány miatti veszélyhelyzet meghosszabbítását az Országgyűlésnél – a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden kiadott közleménye szerint. ...
Alaptalan állásfoglalás az EP-től
Új nap, újabb teljesen alaptalan politikai állásfoglalás az Európai Parlament részéről! Ezzel a címmel tette közzé Facebook bejegyzését Varga Judit ...
Új ortodox templom épül Budapesten
I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elhelyezte egy új budapesti ortodox templom alapkövét szombaton, amely három szent ...
Eladják a Kelenföldi Városközpontot kilencszintes irodaház építésére
Jogellenesen adná el kétmilliárd forintért a többszörösét érő Kelenföldi Városközpontot a fővárosi és az újbudai önkormányzat, így megszűnhet a Budapesti ...
Száműzték a napkeleti bölcsek egyikét, mert mai szempontból már túl rasszista
A betlehemi szobrok közül egy múzeumba száműzték Menyhért királyt, a napkeleti bölcsek egyikét, mert az mai szemmel nézve már túl ...
FeGyőrt még a pápai látogatás közben is csak a cinizmus hajtja
A Momentum miniszterelnök jelölt-jelöltje az Eucharisztikus kongresszus legfontosabb napja közben sem bír kicsit csöndben maradni, bár semmi köze nincs a ...
A polgári kormány megbecsüli az időseket
A várható példátlan gazdasági növekedés eredményeként a nyugdíjasok nemcsak a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat kapják vissza, hanem előreláthatólag ...
Átadták a felújított Arany-palotát Nagyszalontán
A magyarság valamennyi emlékét meg kell őrizni, mert ez a nemzet jövője – mondta Kásler Miklós a felújított Arany-palota avatóünnepségén, ...
Andrzej Duda nem fogadta Angela Merkelt Varsóban
Újabb állomásához érkezett Angela Merkel hetek óta tartó búcsúturnéja, a német kancellár Washginton, Moszkva és Kijev után Varsóba is ellátogatott ...








