szerző: czaba
Újra kapható a Magyarország 2010-2020
Ismét kapható az a monumentális kötet, amely tavaly decemberre készült el a Magyar Demokrata műhelyében. A Bencsik András főszerkesztésével több ...
„Klapka 200” ünnepségsorozat a két Komáromban
Észak-és Dél Komárom közösen készült Klapka György tábornok születésének 200. évfordulójára, ám a megálmodott rendezvénysorozat a tavaly tavasszal kirobbant járvány ...
Szombattól már hívők is mehetnek a szentmisékre
Mint ismert, korábban öt megyés püspök döntött úgy, hogy szüneteltetik a nyilvános szentmiséket. Ezek közül az Esztergom-Budapesti és az Egri ...
Egyszerűbb feltételek, többen igényelhetnek támogatást
Egyszerűbb feltételek mellett, még többen igényelhetik a 2021. január 1-jén bevezetett otthonteremtési és otthonfelújítási támogatásokat! Jelentette be közöségi oldalán Novák ...
4,5 millió adag vakcina érkezik Kínából és Oroszországból
Több mint 4,5 millió adag vakcina érkezik a következő hetekben Kínából és Oroszországból, közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és ...
Vallás- és etnikumközi híd lehet a magyar kormánytámogatással épülő pécskai óvoda
Időkapszulát helyeztek el csütörtökön a Kárpát-medencei óvoda fejlesztési program keretében, magyar kormánytámogatásból épülő pécskai tanintézet egyik szegletkövében. Az Arad megyei ...
Marad a Diákváros, de jön a Fudan Egyetem is
A Déli Városkapu fejlesztési programot, melynek része a Diákváros is, a kormány kezdeményezte és finanszírozza, Budapest javára – jelentette be ...
Vetőmagadomány a kárpátaljai magyar gazdáknak
Idén harmadik alkalommal szerveztek vetőmaggyűjtést a kárpátaljai, nehéz helyzetben lévő gazdálkodók, valamint egyházi intézmények és gyülekezetek támogatására – számolt be ...
Új fertőzött 5216 fő, elhunyt 241 beteg
A legfrissebb adatok szerint 5216 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 742 198 főre nőtt a ...
Elhunyt Törőcsik Mari
A Nemzeti Színház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy ma hajnalban, hosszú betegeskedés után, életének 86. évében meghalt Törőcsik Mari, a ...








