szerző: SZM
Felvidék: Az emberjogi biztos nem vette észre a magyarokat érintő ügyeket
Tavaly a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Szlovákiát a Beneš-dekrétumok folytatólagos alkalmazása miatt, ezután előkerült a D4/R7-es sztráda ...
„Gázkamrába a fehérekkel”. Nyugati egyetemek bontják le az európai kultúrát
Igen érdekes írást közölt a Mandiner, Marion Maréchal tollából. A szerző 2012 és 2017 között a modern kori francia politikatörténet ...
Az Úszó Szövetség köszönetet mondott a magyaroknak és Orbán Viktornak
Az Európai Úszó Szövetség (LEN) elnöke köszönetét fejezte ki a magyaroknak, hogy ebben a rendkívüli helyzetben hétfőtől otthont adnak a ...
A kanyarban előztünk, 30 millárdos új támogatási program indul
A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben – jelentette be a külgazdasági és ...
Szabadon mehetünk Törökországba is védettségi igazolvánnyal
Holnaptól ismét nő azoknak az országoknak a száma, ahova a védettségi igazolvánnyal rendelkező honfitársaink szabadon utazhatnak és ahonnan karantén nélkül ...
677 új fertőzött, elhunyt 91 beteg
Folytatódik a harmadik hullám lecsengése. Ezt jelzik a legújabb hivatalos adatok is, amelyekről részletesen itt olvashat. Az elmúlt 24 órában ...
A Székely himnuszról rendeznek tudományos ülésszakot
Azt eddig is tudtuk, hogy egy évszázada született meg a Székely himnusz. De a keletkezésének történetéről és az elterjedésének folyamatáról ...
Támogató koncert egy erdélyi orgona megmentésére
Az észak-erdélyi Magyarberkesz Nagybányától délre található, többségében reformátusok lakta falu, amely a magyar kultúra őrzője a történelmi Kővárvidéken. A település ...
Készül a megállapodás a magyar-román oltási igazolványok elfogadásáról
Mivel az EU által kibocsájtott oltási igazolványra legalább június közepéig várni kellene, több ország is kölcsönösen elismeri egymás oltási okmányait, ...
Gyurcsányné ügyében nyomoz a rendőrség
A bűntett gyanújának a neve: tartozás fedezetének az elvonása. Budai Gyula országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszul Polt Péter legfőbb ügyész ...









