Autista gyermekeket is fogad az új budapesti evangélikus óvoda

Szerző: civilek.info

HITÉLET

Üzenete van a társadalom felé ezeknek az óvodáknak – mondta köszöntőjében Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke a Szőlőszem Evangélikus Óvoda keddi átadóján Budapest XVI. kerületében.

Az államtitkár emlékeztetett a több mint 10 éve kezdődött óvodaprogramra, amelynek részeként óvodák épültek és újultak meg.

Mindez a jövőben is folytatódik, többek között Kelenföldön, Veszprémben, Kecskeméten

– tette hozzá.

Felhívta a figyelmet a jövő évi költségvetésre, amelynek keretében az evangélikus egyháznak a jövő évi összeg is rendelkezésre áll majd. Hozzátette: az óvoda 80 millió forint állami támogatással valósulhatott meg.

Az államtitkár kiemelte:

a keresztény tanítás alapjai közé tartozik a betegek, a sérültek, a fogyatékkal élők és hozzátartozóik támogatása is.


Kovács Péter XVI. kerületi polgármester megköszönte a kormány óvodaépítő programját, amelyet az egyházzal közösen hajt végre. Véleménye szerint az Evangélikus Egyház méltó kihívást, tartalmas és embert próbáló feladatot vállalt ezzel az óvodával.

Hozzátette:

az egyházat, mint egy közösséget, a hit és a szeretet tartja össze, s ezt tudják majd továbbadni azoknak az autizmussal élő gyermekeknek és családjaiknak, akik ebbe az intézménybe járnak majd.

A polgármester hangsúlyozta: nagy öröm, hogy bővült a XVI. kerületben elérhető oktatás-nevelési intézmények tára, s a kerületi önkormányzat a jövőben is támogatást fog nyújtani az intézmények működtetéséhez.

Az istentiszteleten igét hirdetett Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke. Köszöntőt mondott Liska András, a Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelője.

Szunyoghy Györgyi, a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola főigazgató-helyettese elmondta: az idei tanévtől kilenc autizmussal érintett gyermeket lát el a gyógypedagógiai óvoda. Az intézménybe kétszeres túljelentkezés volt.

MTI

Fotó: Facebook/Soltész Miklós

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004