A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azzal vádolja a kormányt, hogy az egészségügytől és a szociális intézményektől von el forrásokat.
Rétvári Bence, az ellenzéki párt frakcióvezetője a Facebook-oldalán pénteken közzétett videójában sajtóinformációkra hivatkozva arról beszélt, hogy a kormány mintegy ötmilliárd forintot vont el szociális intézményektől, amelyek ezt az összeget közétkeztetésre és alapvető élelmiszerek megvásárlására költötték volna.
„De az egészségügy területén is hasonlóan lesújtó a helyzet” – értékelt a politikus, kifejtve, hogy több kórház és az Országos Vérellátó Szolgálat sem kap pénzt olyan alapvető szükségletekre, mint laboratóriumi vegyszerek, mosatás, informatika.
„Ebből is látszik, hogy egy szavuk sem igaz” – fogalmazott Rétvári Bence, aki szerint a kormány csak a Facebookon beszél többletforrásokról, valójában elveszi a pénzt ezekről a területekről.
MTI
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetõje – Fotó: Facebook / KDNP