95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter szerdán Veszprémben, a Pannon Egyetem Pont Ott Partiján. 2022 óta több mint 13 500 fővel, a tavalyi évhez képest pedig közel 2500-zal nőtt az állami ösztöndíjas képzésre felvettek száma – így idén már a jelentkezők több mint 80 százaléka tanulhat térítésmentesen valamelyik magyar egyetemen.
2025-ben tizenhárom éves rekordot döntött meg a felsőoktatásba jelentkezők száma, ugyanis több mint 130 ezren várták az eredményeket szerda este – csaknem 10 ezerrel többen mint egy évvel korábban. Mindemellett 2022 óta több mint 20 százalékkal, 13 575-tel, a tavalyi évhez képest pedig 2467 fővel nőtt az állami ösztöndíjas képzésre felvettek száma. Azaz tízből nyolcan állami ösztöndíjas helyre nyernek felvételt – derül ki a felvi.hu oldalról.
Hankó Balázs a közmédiának nyilatkozva elmondta:
az elmúlt három évben mindig 90 ezer felett volt a felvettek száma, de az idén rekordszámú hallgató nyert felvételt a magyar felsőoktatásba.
Tízből nyolc hallgató államilag finanszírozott helyre került be, sőt, a tavalyihoz képest mintegy 2500-zal több állami ösztöndíjas nyert felvételt az idén – mondta. A miniszter tájékoztatása szerint idén minden második felvett hallgató vidéki egyetemre jutott be, és minden ötödik felvételt nyert hallgató 30 év feletti.
Ez volt a legkeresettebb tudományterület
Hankó Balázs jelezte: mérnök-informatika területre csaknem 21 ezer hallgatót vettek fel, ezt követi, kicsivel 20 ezer alatti létszámmal a gazdaságtudományi terület, majd a pedagógus és az orvos-egészségtudományok.
Tízből hatan kifejezetten olyan tudományterületen kezdik meg tanulmányaikat, amely gazdasági-társadalmi szempontból kiemelten fontos
– hangsúlyozta a kultúráért és innovációért felelős miniszter, miközben kitért arra is, a felvételi eredmények azt mutatják, hogy a megújult magyar felsőoktatás vonzóképes.
Az ELTE minden korábbi rekordot megdöntött
Az ELTE-n minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 12 583 új felvett hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait. Az egyetem sajtóközleménye szerint alapszakra 7823, felsőoktatási szakképzésre 91, mesterszakra 3209, osztatlan szakra 1460 főt vettek fel. A felvettek közül 10054-en nappali, 2421-en levelező, és 108-an esti munkarendben fogják megkezdeni tanulmányaikat.
Az ELTE gólyáinak 82 százaléka, 10 268-an állami ösztöndíjas finanszírozási formában tanulhatnak.
Az ELTE-n tanárszakra idén 1089 fő kerülhetett be, akik közül 426-an tanári mesterszakon, 663-an pedig osztatlan tanárszakon tanulhatnak majd. Az osztatlan szakosok közül legtöbben (297 fő) angoltanárnak, történelemtanárnak (201 fő) és magyartanárnak (147 fő) készül.
Döbbenetes növekedés a BME-n
A BME az emelkedő ponthatárok mellett is több jelentkezőt vett fel idén, a szakok többségén a felvettek átlagos pontszáma is magasabb, mint egy évvel korábban.
Az alapképzési és osztatlan szakokon 4,3 százalékkal több jelentkezőt vettek fel, a műszaki jellegű képzésekre felvettek létszáma pedig több mint 10 százalékkal nőtt.
Az átlagpontszám a szakok több mint 70 százaléka esetében 400-nál is magasabb, de nem ritka a 430, sőt 440 fölötti átlag sem. A mesterképzési szakokon a – pótfelvételi nélküli – felvételi létszám ugyancsak emelkedett az előző évhez képest. Ezek alapján
- alapszakra 3854-en jutottak be, 153-mal többen, mint tavaly;
- osztatlan képzésre 232-en, ez 19 fős növekedés;
- mesterszakra pedig 886-an jutottak be, a tavalyinál 7-tel többen.
Kormányzati cél a legjobb százba bekerülni
Hankó Balázs kiemelte, kormányzati cél, hogy 2030-ra a világ és Európa legjobb száz egyetemében is legyen magyar felsőoktatási intézmény. A miniszter arról is beszámolt, hogy a központi Pont Ott Parti házigazdája, a Pannon Egyetem a tavalyi évhez képest 30 százalékkal növelte a felvettek számát, ezzel országosan ebben a mutatóban a legjobb lett.
Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatásért felelős elnökhelyettese – mielőtt Hankó Balázzsal 20 órakor megnyomta az SMS-ek kiküldését indító gombot – a felvételizőkhöz szólva reményét fejezte ki, hogy minél többen kapnak üzenetet arról, felvették őket a magyar felsőoktatásba.
A felvetteknek a következő három-négy-öt év lesz életük egyik legszebb időszaka
– mondta, és azt tanácsolta nekik, ne csak azért járjanak be az egyetemre, hogy tanuljanak, hanem azért is, hogy a közösség részei legyenek.
Abonyi János, a házigazda Pannon Egyetem rektora is köszöntötte a felvételizőket, rámutatva, hogy egyetemistaként nemcsak életre szóló élmények, hanem legalább másfélszer magasabb jövedelem is vár rájuk.
A felsőoktatási ponthatárok ismertetését váró Pont Ott Partikat Budapest mellett tizenegy vidéki városban rendezett a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft.
Forrás: MTI / hirado.hu / Origo
Címlapkép:
Résztvevõk Veszprémben, a Pannon Egyetem Pont Ott Partiján 2025. július 23-án.
MTI/Vasvári Tamás



