Az Európai Néppárt elárulta a gazdákat – a Mercosur-megállapodást életbe léptetik

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Gazdatüntetés

Friedrich Merz német kancellár kijelentette, hogy az Európai Unió és a Mercosur közötti kereskedelmi megállapodás ideiglenesen hatályba lép, annak ellenére, hogy az Európai Parlamentben az ellenzők bírósági felülvizsgálatot terveznek a paktum ellen. A Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be.

Friedrich Merz szerint az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás még az Európai Unió Bíróságának (EuGH) vizsgálatának lezárása előtt ideiglenesen alkalmazható lesz.

„Amint az első dél-amerikai ország ratifikálja azt, ideiglenesen hatályba lép ez a kereskedelmi megállapodás”

– mondta Merz hétfőn Frankfurtban, írta a Bloomberg.

Miközben Berlin a megállapodást Európa gazdasági szuverenitásának erősítéseként értékeli, az európai gazdák továbbra is hevesen bírálják a szerződést.

Merz: A késleltetési kísérletek kudarcot vallottak

Friedrich Merz (CDU) a német tőzsde újévi fogadásán kijelentette, hogy a Mercosur-megállapodás ideiglenes hatálybalépése elkerülhetetlen. A kancellár szerint az Európai Parlamentben tett utolsó pillanatos próbálkozások a ratifikáció késleltetésére nem jártak sikerrel, írja a Die Zeit.

A német kancellár hangsúlyozta, hogy Európának szuverénebbé és versenyképesebbé kell válnia a globális átrendeződés közepette.

Szerinte Németország akár központi szereplővé is válhat egy „dinamikus, rugalmas hálózatban”, amely szuverén államok együttműködésére, multilateralizmusra és szabadkereskedelemre épül.

Több mint 25 év után írták alá a megállapodást – de még vizsgálják

A Mercosur-megállapodást több mint 25 évig tartó tárgyalások után az év elején írták alá. Az Európai Parlament azonban szoros többséggel úgy döntött, hogy az Európai Unió Bíróságával megvizsgáltatja: összhangban van-e az egyezmény az uniós joggal, mielőtt véglegesen ratifikálnák.

Merz álláspontja szerint azonban ez a vizsgálat nem akadályozza meg az ideiglenes alkalmazást, amint az első Mercosur-ország ratifikálja a szerződést.

A gazdák tiltakoznak

Az egyezmény az európai mezőgazdasági szektorban komoly ellenállást váltott ki. Gazdaszervezetek attól tartanak, hogy az olcsó dél-amerikai agrártermékek beáramlása súlyosan veszélyezteti az európai termelők megélhetését, sőt egyes ágazatokban egzisztenciális fenyegetést jelenthet.

A megállapodás támogatói ezzel szemben azt hangsúlyozzák, hogy az európai autóipar, gépgyártás és gyógyszeripar jelentős exportlehetőségekhez juthat a Mercosur-országok piacain, ami hosszú távon erősítheti az EU gazdasági pozícióját.

A Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

A Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációja több más képviselővel együtt az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be az EP jövő heti plenáris ülésére – tájékoztatott Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője Brüsszelben kedden. A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

Magyar újságíróknak nyilatkozva Dömötör Csaba közölte: módosító indítványukkal azt kívánják elérni, hogy ne lehessen életbe léptetni az EU és a dél-amerikai közös piac (Mercosur) országai – Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay, valamint a 2016 óta felfüggesztett tagsággal bíró Venezuela – közötti megállapodást, amíg zajlik a nemrégiben indított bírósági eljárás.

Az Európai Parlamentben jelenleg többségben vannak a megállapodást ellenzők, a legutóbbi plenáris ülésen az EP-képviselők többsége szavazta meg, hogy bíróság elé viszi a Mercosur-megállapodás ügyét – emlékeztetett Dömötör Csaba, majd felhívta a figyelmet arra, hogy ennek ellenére az Európai Néppárt (EPP) a szavazás után a megállapodás végrehajtására szólított fel.

„Erre ráerősített a néppárti német kancellár, a néppárti osztrák kancellár, a néppárti svéd miniszterelnök és a szakbizottsági szakaszban is megerősítették ezt a szándékot, ahol a tiszás EP-képviselők ezt szó nélkül végighallgatták. És ami a legfontosabb: az Európai Bizottság, azaz Ursula von der Leyenék is jelezték, hogy készen állnak arra, hogy az európai parlamenti döntés ellenére is végrehajtsák a Mercosur-megállapodást”

– fogalmazott a fideszes politikus, majd úgy folytatta, hogy ők azért ellenzik a Mercosur-megállapodást, mert rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszeríti az európai, ezáltal a magyar gazdákat.

Az európai és a magyar gazdáknak olyan óriásgazdaságokkal kell majd versenyezniük, amelyeknek nem kell megfelelni ugyanazoknak a szabályoknak, mint az európai gazdáknak. Ráadásul ezzel párhuzamosan, ezzel egy időben csökkentik az európai gazdák támogatását – hívta fel a figyelmet Dömötör. Szavai szerint ezeket a terveket az Európai Néppárt hozta össze, és a Tisza-féle Európai Néppárt akarja megvalósítani. Ursula von der Leyen a Néppártból érkezik, az agrárbiztos a Néppártból érkezik és az Európai Parlament hangadói ezen ügyet érintően szintén a Néppártból érkeznek – közölte. A Tisza Párt és a képviselői ezt nagyon jól tudják – jelentette ki.

A magyaroknak előadják, hogy ők ellenzik a Mercosur-megállapodást, eközben átadják a lehetőséget a saját frakciójuknak, amely szépen a háttérben végrehajtja ezeket a terveket, mind a Mercosur-megállapodást, mind az agrártámogatások leépítését – mondta.

„Az, amit látunk a Tisza Párttól ebben az ügyben, az egy hamis, álságos színjáték. Sajnos, nem az egyetlen a Tisza Párt részéről”

– tette hozzá nyilatkozatában Dömötör Csaba.

Magyar Nemzet

Címlapkép: Az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur szabadkereskedelmi övezet tagállamai között kötendõ megállapodás ellen tüntetnek spanyol gazdák a katalóniai Pontós környékén 2026. január 8-án – Fotó: MTI/EPA/EFE/David Borrat

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004