Ma tartotta gazdasági évnyitó rendezvényét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a Puskás Aréna konferenciatermében. Az eseményen felszólalt Nagy Elek, a szervezet elnöke, valamint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is. Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is bejelentéseket tesz.
„Jó irányba megyünk, de a hosszú távú sikerhez rövid távon is sikerek kellenek” – többek között erről beszélt a konferencián Nagy Elek, aki kitért a mesterséges intelligencia kérdéskörére is. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke továbbá kiemelte a tudásalapú gazdaságfejlesztés fontosságát.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy elindult a világgazdaság átrendeződése.
Az idei a gazdasági áttörés és a fordulat éve,
ugyanakkor az év elején még „kapkodtuk a fejünket”. A tárcavezető szerint az országok fejlesztő államokká válnak, Németország is erről döntött. Ez teljesen új, ezt Amerika indította el.
A miniszter szerint az amerikai vámoknak nem az a célja, hogy drágább legyen az import. Hanem az, hogy a gyárak költözzenek haza. „Ez logikus, mi is ezt csináljuk” – mondta. Nagy Márton megjegyezte, hogy Németországban vége a fiskális konzervativizmusnak, amerikai nyomásra felébredtek. Szerinte le kell számolni a fiskális konzervatizmussal.
A magyar gazdaságpolitika is fejlesztő állam, amit a Száz gyárak és a Demján Sándor-program is megcélzott. Hangsúlyozta, hogy egyértelmű a fordulat a magyar gazdaságban, ennek több pillére van:
- rekord magas a foglalkoztatás
- a reálbér-emelkedés minden kereseti szinten érezhető
- öt százalékkal bővült a fogyasztás 2024-ben, ami a legmagasab értékek között van az EU-ban
- 2024-ben rekord éve volt a turizmusnak
- folytatódott a hitelezési fordulat 2024-ben
- új és használt autók piaca lendületben van
- az építőipar fordulni fog, a megrendelésállomány húsz százalék fölött van.
Szerinte a bérekben már visszaadták azt, amit az infláció elvett, sőt, minden jövedelmi csoportban javul a családok pénzügyi helyzete. Ezt támasztja alá, hogy 2022-höz képest már 8,7 százalékkal nőttek a reálbérek. A jövedelmi szinten is ezt látni.
Egy kivétel van, ami rövid távon gondot okoz, az az infláció, amivel foglalkozni kell.
A kormány ezért jelentett be egy három fokú akciótervet, ennek első eleme az önkéntes ármérséklés, a második az árrés csökkentése, a harmadik az árstop bevezetése.
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hangsúlyozta: „Minden nagy gazdasági térség kihívásokkal küzd, egyelőre csak Amerika tartja magát”. Jelezte: az európai gazdaság az elmúlt évtized legkisebb növekedését produkálja. A kínai gazdaságban ugyanakkor még mindig van növekedési lendület, amit a demográfia és a hitelpiac árnyalhat.
„Ha nem vigyázunk, az infláció újra pusztítóvá válik”
– figyelmeztetett, ráadásul a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országainak többségében ma gyorsul az infláció. A világpiacon ismét növekednek az élelmiszerárak, az étkezési olaj 17, százalékkal növekedett, miközben a cukor ára érezhetően csökkent, ez azonban nem jelent meg a fogyasztói árakban.
Európa több területen is jelentős kiadásnövelésre készül. Az Európai Bizottság a védelmi kiadásokat a GDP 4,5 százalékára szeretné növelni, nyolcszázmilliárd eurós programot indított az uniós testület.
Varga Mihály szerint a versenyképesség hiánya az infrastrukturális források hiányából is fakad, miközben Amerika növelte ezeket a forrásokat, Európában csökkentek.
Egyre nagyobb fókusz kerül a hosszú távú finanszírozási költségek alakulására, ezek mindenhol növekednek. Magyarország esetében is az a helyzet. Varga Mihály szerint a költségvetési gazdálkodásban érdemi javulás történt, Magyarország az ötödik legnagyobb javulást érte el az unióban. A gazdaság külső egyensúlyi pozíciója is jelentősen és tartósan javul.
„Magyarország elindult a növekedés irányába”
– mondta a negyedik negyedéves GDP-adatról, ami az uniós középmezőnybe tartozik. A beruházásokra rátérve jelezte, hogy a beruházási ráta a legjobbak között van az unióban, azonban a magas energiaárak és a keresleti bizonytalanság komoly gátat jelent.
Az MNB elnöke szerint a következő hónapokban egyre szélesebb lehet a magyar gazdaság növekedése. Ennek legfontosabb eleme jelenleg a fogyasztás. A vállalatok likviditása jelentős, a pénzügyi szektor tőkeellátottsága erős, ezek mind a növekedést támogatják.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédét élőben követheti:
Forrás: hirado.hu, Magyar Nemzet
Címlapkép: Facebook/Fidesz