A szocialista tervgazdálkodás időszakában a magyar külkereskedelmi forgalom lebonyolítása elvált a termelői szférától. A termelővállalatok nem rendelkeztek alanyi jogú export-import jogosultsággal; a külkereskedelmi tevékenység állami monopóliumát az erre szakosodott, úgynevezett impex vállalatok gyakorolták. Ezek az ágazati alapon szerveződő közvetítő cégek (például az acél-, gyógyszer- vagy vegyipar területén) kizárólagos hatáskörrel döntöttek az értékesítés piacairól, a kondíciókról és az árképzésről. Mivel a rendszerből hiányzott a profitorientáció, így a beszerzési és értékesítési folyamatokban jelen volt a korrupció.

Az impexeknek ideológiai és titkosszolgálati szerepük is volt. Feladatuk volt, hogy fedett módon fejlett technológiákat és embargós termékeket szerezzenek be a nyugati piacokról. A rendszer lényegéhez tartozott, hogy az impexek a magyar állam és nyugati cégek közé ékelődtek, megvámolva a forgalmat, és az így keletkező devizát saját céljaikra használták fel.

A korrupció kiterjedt a hitelfelvételekre is. Gerő László, az Interag alapítója 120 millió dolláros hitelt kapott a Magyar Külkereskedelmi Banktól, amelynek a nyoma eltűnt. Gerő emellett a BM titkos tisztje volt. Mindezen ügyletek súlyos terhet róttak a költségvetésre. A titkosszolgálat és az impexesek által saját zsebre dolgozó külkereskedők mérhetetlen anyagi kárt okoztak és tevékenységük jelentős mértékben hozzájárult Magyarország államadósságának növekedéséhez. Ezek az üzletek a rendszerváltásig fennmaradtak, a hetvenes–nyolcvanas években a magyar külkereskedelem mintegy 70 százalékát az impexek bonyolították. Ebből az következik, hogy az impexesek lojalitása jellemzően kettős volt. Egyszerre szolgálták a pártállami érdekeket (hiszen vezetői pozíciójukhoz elengedhetetlen volt a jó viszony az állampárttal), miközben nem riadtak vissza attól sem, hogy a nyugati üzleti és pénzügyi kapcsolatokat kihasználják saját vagy hálózatuk javára.

A hálózat kulcsszereplői között számos olyan személy volt, aki az 1919-es események után elhagyta Magyarországot, majd az emigrációban szoros kapcsolatba került a szovjet titkosszolgálati körökkel.

Ez a zárt, egymásra épülő kapcsolatrendszer a nemzetközi szakirodalomban gyakran „magyar maffiaként” jelenik meg.

Tagjai 1945 után már nem egyszerű politikai visszatérőként jelentek meg, hanem olyan tapasztalattal és kapcsolati tőkével rendelkeztek, amely lehetővé tette számukra a nyugati gazdasági hálózatok tudatos mozgatását, immár magyarországi pozíciókból. Ebben a körben vált meghatározó szereplővé például Háy László, illetve Vas Zoltán is, akit a Horthy-rendszer Rákosi Mátyással együtt adott át a Szovjetuniónak az 1848-as nemzeti ereklyék visszaszolgáltatásáért cserébe.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőjének, Kapitány Istvánnak a szakmai pályája egyértelműen a nyugati tőke és a multinacionális vállalatok világához köti, ami olyan gazdasági gondolkodásmódot tükröz, amely alapvetően eltér a nemzetállami gazdaságirányítás logikájától.

Ennek a szemléletnek a gyökerei részben az impexes világhoz vezetnek vissza. Ahhoz a külkereskedelmi közeghez, amely már a rendszerváltás előtt is a nemzetközi tőke, a közvetítői pozíciók és az állami érdekektől gyakran elszakadó döntések mentén működött. Ez a háttér később a multinacionális vállalati karrierben teljesedett ki, ahol a gazdasági racionalitást elsősorban részvényesi elvárások, nemzetközi megfelelési kényszerek és globális szabályrendszerek határozzák meg, miközben a magyar gazdaságpolitika szükségszerűen társadalmi, szuverenitási és ellátásbiztonsági szempontokat is mérlegel.

Ezt a létező feszültséget jól illusztrálja a Shell elleni, 2018-ban indult per és az azt lezáró, 2021-es hágai ítélet, amely világossá tette, hogy a nyugati multinacionális vállalatok ma már nem pusztán piaci, hanem kifejezetten jogi és ideológiai nyomás alatt működnek. A bíróság a Shellt arra kötelezte, hogy 2030-ig a 2019-es szinthez képest 45 százalékkal csökkentse CO₂-kibocsátását, és felelősséget állapított meg a fogyasztói kibocsátásokért is. Ebbe a körbe illeszkedik az is, hogy a Shell Magyarországon azért lobbizott, hogy hazánk az olcsó orosz gáz helyett minél több, jóval drágább LNG-t vásároljon. Egy ilyen közegben szocializálódott döntéshozó számára természetes, hogy a gazdasági kérdéseket külső normákhoz és nemzetközi elvárásokhoz igazítja, ez azonban egy nemzetállami gazdaság irányításában komoly kockázatokat hordozhat.

Mindez egyébként összhangban áll a korábban nyilvánosságra került Tisza-csomag felvetéseivel is. Amennyiben ezek az elképzelések megvalósulnának (ideértve egyes termékek áfájának 32 százalékra emelését, a GYED megszüntetését vagy a progresszív adórendszer bevezetését), a magyar gazdaság szerkezete érdemben átalakulna.

Ezek az intézkedések illeszkedhetnek egy technokrata, nemzetközi gazdaságpolitikai logikába, ugyanakkor növelnék a társadalmi terheket, gyengítenék a családpolitikai ösztönzőket, és csökkentenék a nemzeti szuverenitás mértékét, illetve szűkítenék az állam gazdasági értelemben vett mozgásterét.

Forrás: alaptorvenyblog.hu

Címlapkép: Kapitány István és Magyar Péter – Fotó: Facebook / Kapitány István