Az Interpol elutasította a Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanowski körözését

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Marcin-Romanowski

Az Interpol nemzetközi rendőri együttműködési szervezet elutasította a Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselőjének körözését – közölte Anna Adamiak, a lengyel főügyész szóvivője.

Az Interpol titkársága úgy döntött, hogy nem lépteti életbe Romanowski ellen a körözést

– mondta el Anna Adamiak a PAP lengyel hírügynökségnek. Hozzátette: az Interpol a titoktartás elvére hivatkozva nem ismertette a döntés indoklását.

A lengyel hatóságok tavaly decemberben indítványozták, hogy az Interpol vörös jelzéssel keresse Romanowskit. Az ellenzéki politikust a lengyel igazságügyi minisztérium keretében működő Igazságosság Alap ügyében gyanúsítják, emiatt Varsó európai elfogatóparancsot adott ki ellene 2024 végén.

Romanowskit 18 rendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg az Igazságosság Alap által az előző lengyel kormány idején kiírt pályázatok miatt.

A PiS politikusai és maga Romanowski jogtalannak tartják az ellene folytatott hatósági eljárást.

MTI

Címlapkép:

Marcin Romanowski menedékjogot kapott Magyarországon
Forrás: Facebook/Marcin Romanowski

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004