Az ukrán parancsnokság cáfol, szerintük természetes okból hunyt el Sebestyén József

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

ukrán-hadsereg katona

Ukrán hivatalos közlés: Sebestyén József az ukrán fegyveres erőktől megszökött, majd stressz miatt került pszichiátriára, ahol tüdőembóliában elhunyt. A vizsgálatok során semmiféle testi sérülést nem találtak rajta. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vizsgálatot és magyarázatot követel az elhunyt magyar férfi ügyében.

Az ukrán szárazföldi erők hivatalos közlése szerint nem bántalmazás, hanem tüdőartéria tromboembólia okozta a július 6-án elhunyt kárpátaljai magyar katona, Sebestyén József halálát. A közlemény szerint a férfit törvényesen mozgósították, alkalmasnak nyilvánították katonai szolgálatra, később azonban önkényesen elhagyta az alakulatot, majd pszichiátriai ellátásra utalták be. A vizsgálatok során semmiféle testi sérülést nem találtak rajta, és az orvosszakértői jelentés is természetes halálokként jelölte meg az embóliát. Az ukrán hadsereg visszautasította a bántalmazásról, kényszermobilizációról és emberi jogsértésekről szóló feltételezéseket, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nyitott a vizsgálatok átlátható lefolytatására. Az eset nagy visszhangot váltott ki, mivel a háború sújtotta országban több, a mozgósítás körülményeit érintő kérdés is napirendre került.

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

A szárazföldi erők parancsnoksága őszinte részvétét fejezi ki Sebestyén József elhunyt katona családjának és hozzátartozóinak, aki az ukrán fegyveres erők egyik egységénél teljesített szolgálatot. Mélyen együtt érzünk minden olyan katona elvesztésekor, aki azért csatlakozott a fegyveres erőkhöz, hogy megvédje hazáját a teljes körű agresszióval szemben” – írta a parancsnokság közleményében.

Kifejtette: Sebestyén József ukrán állampolgárt június 14-én „jogos és törvényes alapon” mozgósították az ukrán fegyveres erőkbe, miután alkalmasnak nyilvánították a katonai szolgálatra az orvosi vizsgálatot követően. „2025. június 15-től egy katonai alakulatnál kiképzésen vett részt, majd június 18-án fegyver nélkül önkényesen elhagyta a katonai egység területét, amit egy hivatalos belső vizsgálati jegyzőkönyv is rögzített. A továbbiakban megállapítást nyert, hogy 2025. június 24-én Sebestyén József személyesen jelentkezett a beregszászi központi járási kórház sürgősségi osztályán, ahol akut stresszreakció diagnózist állapítottak meg nála, és pszichiátriai fekvőbeteg-ellátásra utalták be a Beregszászon lévő megyei pszichiátriai központba. A kórházi betegkarton alapján semmilyen testi sérülést sem találtak rajta a vizsgálatok során. A törvényszéki orvosszakértői vélemény megerősítette, hogy a halálának, amely 2025. július 6-án következett be, tüdőartéria tromboembólia volt, testi bántalmazásra utaló külsérelmi nyomok nélkül” – tájékoztatott a parancsomnság.

A közleményben „határozottan visszautasították azokat a feltételezéseket, amelyek kényszermobilizációról, kegyetlen bánásmódról vagy az emberi jogok megsértéséről szólnak” a hadkiegészítő központok vagy bármely más katonai tisztségviselő részéről. „Nyitottak vagyunk az ügy körülményeinek átlátható és törvényes keretek közötti vizsgálatára az ukrán jogszabályoknak megfelelően, és kiállunk a szuverén államok belügyeibe való be nem avatkozás elve mellett. Meggyőződésünk, hogy az objektivitás és a jogszerű eljárások betartása kell, hogy az alapját képezze bármilyen társadalmi vagy nemzetközi kommunikációnak” – szögezték le, hozzátéve, hogy az ukrán fegyveres erők „tiszteletben tartják minden állampolgár jogait, szigorúan betartják a hatályos törvényeket, és minden tőlük telhetőt megtesznek az emberi élet és méltóság megőrzéséért még a háború rendkívül nehéz körülményei között is„.

Az ügyben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a KMKSZ nyilatkoztatott adott ki, amelyben leszögezik,

hivatalos vizsgálatot és magyarázatot várnak az illetékesektől.

Mint fogalmaznak, „az Oroszország és Ukrajna között negyedik éve tartó háború újabb kárpátaljai magyar férfi honfitársunk életét követelte. A sajtóban és a közösségi oldalakon megjelent hírek szerint a Beregszászi kistérség lakosa az erőszakos kényszersorozások áldozata lett, melyet a család és a hozzátartozói is megerősítettek.”

MTI / Mandiner

Fotó: depositphotos.com

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004