Jézus hite korunk legüldözöttebb vallása.
A világ távolabbi részein, Csádban, Libanonban vagy Kína hegyei között is vannak keresztények, akik már tudják, hogy hol van Magyarország. Hiszen ahová elérkezett a segítségnyújtásunk, ott tudnak rólunk, mondta el a Civilek Podcastban Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár, aki ezúttal is kiemelte: az üldözött keresztények idővel megtudják, hogy van Magyarország, mert az a vállalásunk, hogy nem hagyunk senkit magára az üldöztetésben.
Azbej Tristan beszélt arról is, hogy naponta tizenhárom keresztény veszíti el az életét a világban a hite miatt.
„Konkrétabban: naponta tizenhárom keresztényt gyilkolnak meg azért, mert nem hajlandó megtagadni Jézus Krisztus nevét. Ez elfogadhatatlan. Ez teszi a kereszténységet korunk legüldözöttebb vallásává” – hangsúlyozta az államtitkár.
A keresztényüldözés korunk legnagyobb humanitárius és emberi jogi válsága.
Ahogyan a keresztényüldözés elfogadhatatlan, az is elfogadhatatlan, hogy a nyugati világ, az erre hivatott nemzetközi szervezetek nemhogy nem tesznek ez ellen semmit, de még tudomásul sem hajlandóak venni ezt, emelte ki Azbej Tristan, hangsúlyozva: néhány hete tartották Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az ülését, ahol „az összes résztvevő közül egyedül a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter volt az, aki ezen a fórumon beszámolt a keresztényüldözés valóságáról, arról, hogy több mint 360 millió Krisztus-hívő embert a legalapvetőbb emberi jogától, a vallás-és lelkiismereti szabadság jogától fosztanak meg”.
Azbej Tristan a beszélgetés folyamán elmondta: az elmúlt években gyakran látogatott keresztényüldözések helyszíneire, ugyanakkor volt más típusú válságövezetekben, Brüsszelben, nyugati fővárosokban is.
„Azt tapasztaltam, hogy a kereszténység kétfrontos támadás alatt áll: a nyugati világban, a hajdan kereszténynek mondott civilizációban az identitás, az értékek és a szellemi szabadság áll támadás alatt. Ez lesorolja a hit jelentőségét. Ez olyasmi, amibe nekünk, politikusoknak elvileg nem kellene beleszólni, mert az eszméknek van egy úgynevezett szabad versenye.
Akkor viszont, amikor Nyugaton súlyosan korlátozzák a keresztény emberek vallásszabadságát, amikor szankcionálják, megbüntetik, perbe fogják azt, aki keresztény, bibliai tanításról tesz tanúságtételt, az ellen már fel kell szólalnunk” – emelte ki Azbej Trisztan,
hozzátéve: Keleten meg Délen, Afrikában, Ázsiában pedig azt látjuk, hogy magát az embert, a keresztény embert támadják. A megaláztatástól kezdve a jogok csorbításán át a szélsőséges (például iszlamista) terrorszervezetek támadásaiig és a rendszerszintű üldöztetésig. A világon az egyik legsúlyosabb keresztényüldözés Észak-Koreában tapasztalható, ahol a kommunista ateizmus üldözi Krisztus híveit.
„Tehát Nyugaton az identitás elleni támadást tapasztaljuk, Keleten és Délen pedig fizikai támadás éri a keresztényeket” – összegezte az államtitkár, aki arra is rámutatott: napjainkban a szubszaharai Afrikában a legvéresebb a keresztényüldözés, hiszen Nigériában átlagosan évente négyezer keresztényt gyilkol meg a Boko Haram terrorszervezet. „Itt is igyekszünk segíteni a Hungary Helps programjai révén” – tette hozzá.
Azbej Tristan elmondása szerint Keleten és Nyugaton egyaránt sokan tekintenek Magyarországra úgy, mint a keresztény megújhodás kiindulási pontjára. „Hívő emberként abban bízom, hogy ez a megújhodás lelkiségi jellegű lesz. Politikusként viszont azt gondolom, hogy nem helyes, ha ilyen dolgokról beszélek, hanem társadalompolitikáról kell beszélnem” – mondta el.
„Nem akarok nemzeti önteltséget szítani, de látjuk, hogy nyugati irányban hogyan terjed a családok támogatására vonatkozó, a bibliai tanítást alapul vevő magyar felfogás, illetve, hogy ez hogyan ihleti meg ez nyugati politikákat, Keleten meg Afrikában pedig azt látom, hogy Magyarország gyakran az első és egyetlen olyan nyugati ország, amely a segítségére siet a keresztényeknek. Ilyenkor, ha nem is azt gondolom, hogy Magyarország menti meg a keresztény civilizációt, de értem azt, hogy miért gondolják ezt rólunk. Nigériától Pakisztánig remény kötődik Magyarországhoz, bennünk látják az üldözöttek az utolsó reményüket. Ez irdatlan nagy felelősség, amelyhez remélem, nemzetünk képes felnőni” – emelte ki Azbej Tristan.