Megszólalt Feledy Botond, elmondta, miért rúgták ki három hónap után a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatói székéből: fideszes múltjába bukott bele. Magyar Péter is megszólalt.
Egy semmiből jött döntéssel kirúgták Feledy Botondot a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatói posztjáról. A döntést hétfőn éjszaka jelentette be Orbán Anita külügyminiszter parlamenti államtitkára.
Velkey György azt írta ki a közösségi médiában, hogy „a Külügyminisztérium néhány nappal ezelőtt értesült a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról. A minisztériumhoz beérkezett információk alapján bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntetjük Feledy Botond vezetői megbízatását”.
Feledy Botond statáriális kirúgása azért is meglepő, mert őt csak most, augusztus elején nevezte ki Orbán Anita a magyar külpolitika legfontosabb háttérintézményének az élére.
A szakértőt egészen pontosan augusztus 3-án kérte fel a miniszter, hogy vezesse az intézetet, vagyis Feledy Botond szinte napra pontosan mindössze három hónapot tölthetett el a Magyar Külügyi Intézet vezetőjeként.
Feledy Botond elmondta, miért rúgták ki Orbán Anitáék
A menesztett vezérigazgató a bejelentést követően szinte azonnal jelentkezett a Facebookon egy poszttal, amiben elmagyarázta, mi vezetett a kirúgásához.
„Tiszta szívvel”
– így kezdődik a bejegyzés. Elmondta, hogy a külpolitikai elemző cégét – a Red Snow Consulting ügyvezető igazgatójaként dolgozott – az elmúlt években építette fel. Ezt adta fel azért, hogy hazajöhessen oda, ahova a haza vezényli. Ez történetesen a Külügyi Intézet lett, „sose jobb helyet!”
„Amikor a céget elindítottam, a nagyok lebegtek a szemem előtt, Ivan Krastev, Ian Bremmer és a többiek. A célom az volt, hogy olyan cég legyen, aminek mindenki hisz, mivel mindenütt ugyanazzal a rigorózus módszerrel dolgoztam-dolgoztunk a csapatommal azon, hogy a magyar és európai érdeket azonosítsuk a nemzetközi ügyekben.
Azt tűztem ki célul, hogy a bonyolult világpolitikai helyzeteket lefordítsam az ügyfelek nyelvezetére. Nem tanácsadás, nem belpolitikai manőverezés, hanem világpolitikai helyzetképek előállításán dolgoztunk”
– sorolta.
Egy ilyen cég renoméja attól függ, hogy mennyire bíznak meg az ügyfelei a tudásában és szakmai következetességében.
Őt is meglepte, amikor a piaci megkeresések, illetve a Partizán mellett megtalálta 2023-ban a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium, az ÉKM. Pontosan azt szerették volna, amit kínált a cég: a független elemzői perspektívát.
„Arra jutottam, hogy ha lehetőséget kap a három embert foglalkoztató cégem, akkor leszerződöm. Olvashassanak egy-egy valós, realista elemzői szemléletre épülő anyagot, amit az utolsó ciklusra szolgalelkűvé vált kormányzati think-tankek biztosan nem mertek volna leírni. Például nem mertek volna kritikusak lenni Oroszországgal vagy Kínával kapcsolatban. Ezt én épp azért tehettem meg, mert független elemzőként dolgoztam” – magyarázta.
A cég eközben szerződött brüsszeli alapítványtól kezdve londoni hedge fundon át, közép-európai energetikai és pénzügyi vállalatokkal is.
Feledy éppen azt tartja szakmai sikernek, hogy a politikai oldalak között, őszintén viselkedve a képernyőn, és konzekvens tudást árulva, tudott cégektől minisztériumon át, civil szervezetekig aktív elemző lenni, és mindenütt ugyanazt mondta el.
„Csak annyit mondhatok Nektek, hogy az ügyfeleim nem befolyásolták a véleményem soha. De szerintem aki meghallgatott, annak ez világos. Tiszta szívvel dolgozom továbbra is azon, hogy végbemenjen az országban rendszerváltás. Köszönöm az eddigi bizalmat!” – zárta leköszönő nyilatkozatát Feledy Botond.
Megszólalt Magyar Péter Feledy Botond kirúgásáról
A bejegyzés alatt Magyar Péter is kommentált. „Ez nagyon szép, de ha valaki elfogad egy kormányzati vezetői megbízást, és megkérdezik, hogy támadható-e, akkor illik beszámolni arról, hogy az előző kormánytól 84 millió forint közpénzt kapott. Még a választás után is 19 millió forintot. Mindent meg lehet magyarázni, de elhallgatni nem. Sajnálom” – írta, amire Feledy Botond is reagált.
„Péter, kár, hogy így találkozunk a posztom alatt. A rendszerváltásba fektetett energiáim mindig őszinték voltak. Az, hogy elemzést írtam épp, nem állította át a szívem. Annyit pontosíthassak, hogy az március 20. Nem május. Választás után már a csapataiddal dolgoztunk. Ahogy 2024 óta” – így a miniszterelnöki hozzászólásra adott válasz.
Amire Magyar Péter úgy riposztolt, hogy áprilisi az utolsó számla és júniusig szólt a szerződés. „Ha valaki egy ilyen dolgot eltagad, akkor nem tudunk együtt dolgozni, sajnálom”.
Fideszes múltjába bukott bele Feledy Botond – Fotó: Facebook/Botond Feledy