A Tisza-vezér magyarázkodásairól, az Európai Néppárt háborús törekvéseiről és az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról is szó esett az Igazság órájában.
„Mindig így kezdődik: elkezdenek a háború szükségességéről beszélni, aztán arról, hogy nagyon rövid ideig tart majd, mindenki hazaér, mire lehullanak az első levelek, na és persze győzünk. Aztán eltelt sok év, rengeteg ember veszett oda és a romokból kellett mindent újra építeni” – kezdte Bayer Zsolt az Igazság órájában. A publicista példaként elmondta, elég nagy tapasztalata van hazánknak abban, mit jelent a háború, milyen, amikor egy gyermeknek elviszik az apját, pár évre rá meg őt magát is.
„Európa pedig arról beszél, kötelességünk részt venni ebben a háborúban, mert Ukrajna harca Európa harca?” – fűzte hozzá.
Németh Balázs ezzel kapcsolatban megjegyezte, nemrégiben néhány tiszás fiatal azzal próbálta hergelni, hol vannak az óvóhelyek, ha a háború küszöbén állunk, de igyekezett őket észhez téríteni, és azt tanácsolta nekik, hogy Manfred Webernek is szóljanak, hogy a tiszásokat majd ne sorozzák be.
A Barátság kőolajvezeték kapcsán kitértek rá, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfő üzent Orbán Viktornak, hogy ha megoldást akar, akkor tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Ennek kapcsán Bayer Zsolt elmondta: a titkosszolgálati jelentések mást mondanak arról, ki robbantott.
– Tegnap már végre Magyar Péternek is lett véleménye minderről, nevezetesen, hogy Orbán Viktor hazudik. Pedig az, hogy ha nem jön a Barátság kőolajvezetéken olaj, akkor az üzemanyag ára felszökik, egy könnyedén ellenőrizhető, kiszámítható dolog – mondta, hozzátéve, hogy Magyar Péterről és a szűk köréről tudjuk már, hogy hazudnak, de a tiszás szimpatizánsok tényleg elhiszik minden szavát.
A Fidesz plakátjait ürülékkel összekenő ellenzéki aktivistákról Bayer Zsolt úgy fogalmazott: „Nem lehet könnyű annak az embernek, aki reggel felkel, elmegy sz*rt gyűjteni és keres magának egy plakátot, amit összekenhet vele. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy egy tiszás plakátot összekenjek sz*rral”.
De nem csak ürülékkel fejezik ki magukat a tiszás aktivisták, van, aki késsel vágja le a plakátokat, az Örs vezér terén pedig egy fellógatott Fidesz bábuval fenyegették meg a jobboldaliakat, „lógni” fogtok felirattal.
Németh Balázs szerint mindezzel az a legnagyobb baj, hogy ez a gyűlölet, feszültség, ami ezekben a baloldali emberekben van, a választáskor ki fog pukkadni.
A választási esélyek mérlegelése kapcsán megjegyezték, amíg zárt ajtók mögött Magyar Péter már a vereségre készíti fel a jelöltjeit, egy másik hír szerint kétharmad körül billegnek és a győzelem már szinte biztos, egy harmadik hír szerint pedig 20 százalék a különbség a két nagyobb erő között.
„Egyetlen alkalmat sem tudok felidézni, amikor Magyar Péter igazat mondott volna” – jegyezte meg Bayer, mire Németh Balázs hozzátette: nem kellett volna hazudnia a Tisza elnöknek, hiszen megugrották, felépítettek egy pártot, 106 választókerületben össze tudták gyűjteni az ajánlásokat, de „ő nem bírja ki, mégis hazudik, mert egy pszichopata”.
A Magyar Pétert övező kínos kérdésekről Bayer Zsolt úgy vélekedett, csak remélni meri, hogy nem kell többet hallania arról, hogy a Tisza elnöke nemi életet él.
– Reszkető szájjal beszél arról, hogy őt májusban megzsarolta Vogel Evelin, de azért a nyár végén még kettyintettek? Szerintem azért állt ki önszántából, mert pontosan tudja, hogy mi történt abban a szobában. Én viszont nem szeretném tudni – mondta, hozzátéve, hogy vicc, hogy 46 nappal a választás előtt Magyar Péter emojikról nyilatkozik a Telexnek, és a kampány arról szól, hogy végül kikerült a Tisza programjáról az út a börtönbe programelem.
Fotó: YouTube/képernyőkép