Orbán Viktor a világ minden vezető hatalmával jóban van, mondta a publicista.
– Tudjuk, Donald Trump milyen viszonyban van a magyar miniszterelnökkel, szerintem lesz ennek kézzelfogható eredménye – mondta el a Harcosok órája podcastműsorában Bayer Zsolt publicista. Kiemelte, Orbán Viktor a világ minden vezető hatalmával jóban van, bármelyik vezetővel komoly tárgyalásokat tud folytatni.
Az adásban szóba került a Trump-Putyin-találkozó is, amellyel kapcsolatban Bayer kiemelte, a háborúnak komoly, csaknem egy évtizedes előzménye volt.
Ugyanakkor az egyetlen megoldás az, hogyha mihamarabb sikerül békét kötni. Bayer Zsolt hangsúlyozta, ezt a háborút be kell fejezni, ha ennek az az ára, hogy Kelet-Ukrajna orosz többségű területei Oroszországhoz kerülnek, akkor azt meg kell fizetni.
Szintén szóba kerültek a podcastben Magyar Péter baklövései. A Tisza Párt elnöke az elmúlt napokban sorra követte el a hibákat. Elsőként azt állította, egy sörösdobozzal dobták meg, amiről kiderült, hogy egy zacskó szotyi volt, ezt követően pedig az Otthon start programot támadta. Ez utóbbival kapcsolatban Bayer Zsolt és Németh Balázs először felemlegették, hogy a legkevésbé sem életszerű magyarázatot adott Magyar Péter arra, hogy miként lett lakása Gellért-hegyen.
Bayer a „szotyis incidenssel” kapcsolatban kiemelte, Bástya elvtársat már meg se akarják ölni.
– Innen ismerszik meg a pszichopata, hogy a szotyis zacskó eldobását egyenértékűnek tekinti a Tisza István elleni merénylettel. Csakhogy Tisza Istvánt valóban meglőtték annak idején – hangsúlyozta Bayer Zsolt.
A székesfehérvári kórházban történt incidenssel kapcsolatban, amikor Magyar Péter hamisan azt állította, egy vízvezeték-szerelő ment be egy vajúdó nőhöz a szülőszobába, Bayer kiemelte,
akinek éppen gyereke születik, hacsak nem súlyos elmebeteg, biztos, hogy nem fog Magyar Péternek üzenetet küldeni.
Így a történet kiindulópontja sem lehet igaz Bayer Zsolt szerint.
A publicista felhívta a figyelmet, Magyar Péter keményen rápirított a balliberális lapokra, amiért azok megjelentették a székesfehérvári kórház válaszát cikkeikben. Az egyetlen kivétel a Magyar Hang volt, amely Bayer szerint tökéletesen Magyar Péter keze alá dolgozik.
Márki-Zay Péter újbóli feltűnésével kapcsolatban Bayer elmondta, a hódmezővásárhelyi polgármester csak a nyugatról jövő elmebajt sugalmazza. A baloldal korábbi messiása egy videójában ugyanis azt mondta, hogy Magyar Péter fog minket megvédeni az oroszoktól, amikor majd jönnek, hogy elvigyék a gyerekeinket és megerőszakolják az asszonyainkat.
És ez az ember hosszú évek óta vezethet egy megyei jogú várost – hangzott el a műsorban.
Ha pedig valaki öt éve azt mondja, hogy az oroszokat fogom védeni, akkor körberöhögöm
– emelte ki Bayer.
Az adásban elhangzott, Bayer Zsolt tagja a Zebra Digitális Polgári Körnek. A digitális honfoglalással kapcsolatban Bayer elmondta, évek óta van egy Bayer Zsolt hivatalos Facebook-oldal, amit egy kedves ismerőse csinál.
Nemrég megcsináltam a saját Facebook-oldalamat, és mielőtt bármit posztoltam volna, letiltottak, amiért megsértettem a közösségimédia-oldal irányelveit
– mondta Bayer Zsolt.
A publicista hozzátette, számára érthetetlen, hogy miért tiltották le az oldalát, mielőtt bármit is közzétett volna.
Az illegális bevándorlás is szóba került a műsorban. Németh Balázs bemutatott egy felvételt, amelyen középkori állapotok uralkodnak Frankfurt egyik városi parkjában.
Bayer Zsolt ezzel kapcsolatban kiemelte, csata és felfegyverzett csapatok nélkül foglalják el Európát.
Egy frankfurti park pedig még semmi ahhoz képest, hogy a terroristák sorozatosan támadásokat követnek el a békés európaiak ellen
– hangsúlyozta.
Hozzátette, nem kell elmenni Frankfurtig, Bécsben ugyanis mára többségbe kerültek a migránsok a beiskolázott gyermekek között.
Borítókép: Bayer Zsolt a Harcosok órájában
Forrás: YouTube



