Két hét múlva már világkupa Golfo Aranciban, ott igyekszem rámenni az aranyra, üzente a nyíltvízi úszó.
Az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid egy héttel barcelonai diadala után ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók Európa-kupa-sorozatának tíz kilométeres versenyén a horvátországi Razanacban.
A magyar szövetség szombati tájékoztatása szerint az edzései elején járó kiválóság csaknem végig vezetett, az utolsó körben azonban a lengyelek juniorja, Bartosz Kapala megelőzte őt.
„Rengetegen voltunk, tizennégy magyar a fiúknál, sokan akartak nagyot homorítani, aztán a negyedik kör végén meguntam a lábturkálást, és nyomtam egy erősebb iramot” – elemezte a történteket Betlehem. „Utólag látható, hogy ötven másodperccel mentem gyorsabban, mint az előző körökben átlagban, más kérdés, hogy egyrészt Kapala jól észre vette, mi a terv, ráállt a lábamra, másrészt hiába gondoltam azt, hogy az utolsó körre így majd maximum ketten-hárman maradunk, öten is el tudtak jönni velem, ami kicsit fura volt. Szóval a lengyel srác aztán beállt előre, és a végén már nem nagyon tudtam utolérni.”
A klasszis úszó hozzátette, ugyanazt tudja mondani, mint múlt szombaton, azaz kellett neki ez a verseny, hogy megpróbáljon dolgokat, amikor nincs formában.
„Most megyünk haza, hétfőtől ugyanúgy edzés, mintha mi sem történt volna, két hét múlva már világkupa Golfo Aranciban, ott igyekszem rámenni az aranyra” – árulta el.
MTI



