Bohár: Brüsszelben kiakadtak azon, hogy a magyar kormányban csak fehér magyar emberek vannak

Szerző: SZM

SZÍNES

Kormány 2022

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, kedden a miniszterek bemutatásával és eskütételével megalakult az ötödik Orbán-kormány.

Ebből alkalomból „Kovács Zoltán posztolt egy képet az új magyar kormányról, amitől Stefan Grobe, az Euronews brüsszeli tudósítója teljesen kikészült” – hívta fel a figyelmet Deák Dániel, a Megafon véleményvezére közösségi oldalán.

Bohár Dániel

Grobe bejegyzéséből kiderült, „az is zavarja, hogy a férfiak férfiak, de hogy még fehérek is, attól kirázza a hideg” – tette hozzá Bohár. Sőt a tudósító azt is szóvá tette, hogy az új kabinetben csak egy nő tölt be miniszteri tisztséget.

Nem könnyű független/objektív progresszív brüsszelitának lenni…” – zárta bejegyzését az influencer.

Forrás: Mandiner

Kép: Facebook

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004