BRFK: Nem indul eljárás a betiltott Budapest Pride résztvevői ellen

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

budapest-pride

Nem indul eljárás a Budapest Büszkeség – Budapest Pride elnevezésű megtiltott gyűlés résztvevőivel szemben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn, a jogi bizonytalanságokkal indokolva a döntést a rendőrség honlapján.

Azt írták: egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett a június 28-ára Budapestre tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében. A BRFK eljárása során megkereste a gyűlés által érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzatot, ahonnan az a válasz érkezett, hogy az érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.

A Fővárosi Önkormányzat által szervezett, „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a BRFK – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta. A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz, akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.

A szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és – noha a tiltásról tudomásuk volt – ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes – írták.

A rendőrség hozzátette:

az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, az emberek feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.

„A fentiekre tekintettel a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást” – áll a közleményben.

MTI

Címlapkép:
Karácsony Gergely fõpolgármester (b5), Szabó Tímea politikus (b6), Niedermüller Péter Erzsébetváros polgármestere (b4), Femke Halsema amszterdami polgármester (b3) a Budapest Büszkeség rendezvényen (eredetileg Budapest Pride felvonulás) az Erzsébet hídon 2025. június 28-án.
MTI/Balogh Zoltán

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004