Brüsszel már reagált is Trump fenyegetésére

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD, KIEMELT

Donald-Trump

Antonio Costa a nemzetközi jogot emlegette, de ez még nem a közös európai válasz az amerikai elnök vámfenyegetésére Grönland miatt.

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy februártól 10 százalékos vámmal sújt nyolc európai országot, amely ellenzi a Grönland feletti amerikai ellenőrzést. Több európai ország tiltakozását fejezte ki.

Dánia, Norvégia, Svédország, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Hollandia és Finnország számíthat a vámra – írta a közösségi hálón közzétett posztjában az amerikai elnök. A tarifa június 1-jétől 25 százalékra emelkedik, ha nincs megállapodást Grönland Egyesült Államok által történő teljes körű megvásárlásáról.

Az Amerikai Egyesült Államok nyitott, hogy megkezdje a tárgyalást Dániával és/vagy másokkal ezen országok közül, amelyek „sokat kockáztatnak annak ellenére, hogy sokat tettünk értük” – írta Truth Social közösségi oldalán Donald Trump.

Trump a tervek szerint kedden a davosi világgazdasági fórumra utazik, ahol várhatóan találkozik az európai vezetőkkel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke óvott Trump fenyegetésétől. „A vámtarifák aláássák a transzatlanti kapcsolatokat és veszélyes lefelé vezető spirál kockázatát rejtik magukban” – írta a közösségi hálón. Hozzátette: Európa egységes, és „kész lesz fenntartani a szuverenitását”.

Emmanuel Macron francia elnök elutasította Trump közlését. „Sem megfélemlítés, sem fenyegetések nem befolyásolnak bennünket, akár Ukrajnában, akár Grönlandon, akár bárhol a világon, ahol ilyen helyzetekkel találjuk szembe magunkat” – írta Macron az X közösségi oldalon. „A vámtarifákkal fenyegetés elfogadhatatlan és ebben a helyzetben nincs helyük. Az európai országok egységesen és egyeztetve fognak reagálni” – tette hozzá.

Büntetést tervez Donald Trump, több ország is nehéz helyzetbe kerülhet Grönland miatt

Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter az AFP francia hírügynökségnek küldött üzenetében meglepetését fejezte ki Trump fenyegetése miatt.

„A grönlandi katonai jelenlét megerősítésének, amelyre az elnök utal, pontosan az Északi-sarkvidék biztonságának a megerősítése a célja” – írta a dán külügyminiszter, aki szerdán a grönlandi külügyminiszter társaságában találkozott D. J. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök szombaton kijelentette, hogy országa nem hagyja megfélemlíteni magát. „Nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat. Csak Dánia és Grönland dönthet arról, ami őket érinti. Mindig védelmezni fogom országomat és a szövetséges szomszédokat” – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette, hogy Svédország intenzív tárgyalásokat folytat más európai uniós tagállamokkal és Nagy-Britanniával, hogy közös választ találjanak.

Németország szorosan együttműködik európai partnereivel, hogy megfelelő közös választ találjanak a kilátásba helyezett vámtarifák kapcsán – áll Stefan Kornelius német kormányszóvivő közleményében.

A VDA német autógyártók szövetsége figyelmeztetett, hogy Trump büntetőtarifái nagyon sokba fognak Németországnak és Európának kerülni. Hildegard Müller, a VDA elnöke közleményében stratégiai választ sürgetett Brüsszeltől, amelyet egyeztetnek az érintett országokkal.

Keir Starmer brit miniszterelnök teljességgel elhibázottnak nevezte Trump tervét, hogy vámtarifákat rójon ki az Egyesült Királyságra. „A Grönlanddal kapcsolatos álláspontunk teljesen világos: (a sziget) a Dán Királyság része, és a jövője a grönlandiakra és a dánokra tartozik. Azt is világossá tettük, hogy az Északi-sarkvidék biztonsága az egész NATO ügye, és a szövetségeseknek közösen többet kell tenniük, hogy szembeszálljanak az Oroszország jelentette fenyegetéssel”.

Az Európai Unió határozottan kiáll a nemzetközi jog védelme mellett” – emelte ki Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke Donald Trump újabb vámfenyegetésére.

Az Európai Unió mindig határozottan ki fog állni a nemzetközi jog mellett, bárhol is sértik meg azt, és ez természetesen a tagállamok területére is vonatkozik” jelentette ki Costa, majd hozzátette: jelenleg az uniós tagállamok közös válaszának és lehetséges válaszlépéseinek összehangolásán dolgozik.

MTI
Mandiner.hu

Fotó: Donald Trump amerikai elnök – MTI/EPA/UPI pool/Bonnie Cash

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004