Az első úszók valamivel reggel hét óra után ugrottak a Balatonba, a rajt 12 óráig tart.
Reggel hét órakor elrajtolt Európa legnagyobb nyíltvízi úszóeseménye. Az idén kétszer elhalasztott Balaton-átúszásra ezúttal kivételes módon még a helyszínen is lehet nevezni, a szervezők több mint tízezer főt várnak Révfülöpre, illetve Balatonboglárra – írja tudósításában a Veol.
Mint kifejtik, az első úszók valamivel reggel hét óra után ugrottak a Balatonba, a rajt 12 óráig tart. A Balaton-átúszás klasszikus távját (5,2 kilométer) Révfülöp és Balatonboglár között teljesítik a résztvevők (úszva és SUP-on), a fél távot teljesítők a déli partról indulnak és oda is érnek vissza.
A korábbi halasztások miatt ezúttal a helyszínen is lehet nevezni az eseményre.
Címlapkép: A 43. Lidl Balaton-átúszás féltávjának résztvevõi a balatonboglári rajtnál 2025. augusztus 9-én. MTI/Katona Tibor



