CIVIL
Hol volt rosszabb élni?
Nemrégiben jelent meg Deáky Zita és Marta Botiková közös kötete Lányok, asszonyok Szlovákiában és Magyarországon (1955–1989) – Ahogy két etnológus ...
Csizmadia László: Legyen végre béke
Ahogy a korábbi esztendőkben, a CÖF idén is sokféle programmal, rendezvénnyel szolgálta a civil társadalom ügyét, és ez nem változik ...
Fricz Tamás: Szijjártó Péter Szellemi honvédő díjának laudációja
Amikor azon gondolkodtam, hogy vajon melyek azok az emberi tulajdonságok, amelyek alapján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr kiérdemelte a ...
Zétényi Zsolt: ifj. Lomnici Zoltán Szellemi Honvédő-díjának laudációja
Egy közismert személyiség ifj. Lomnici Zoltán, szerencsére nem kell elemeznem és hosszan értelmeznem és sorolnom az ő érdemeit. Elsősorban persze ...
A drámákban felemelő történetek is lehetnek
Az idei évben – 2021-es tevékenységük megbecsüléseként – a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Szellemi Honvédő díját ...
Civil összefogásban építik meg a világ legnagyobb székely kapuját
Hivatalosan is bemutatták a Sokoró-kapu terveit, ami a világ legnagyobb székely kapuja lesz. A tervek szerint a kapu mintegy tíz ...
Jónak lenni jó! – Több mint 180 millió forint gyűlt össze
Az idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) segít a közmédia; az összefogásnak köszönhetően több mint 180 millió ...
A világ legnagyobb székelykapuja lesz a sokorópátkai
Tegnap mutatták be először hivatalosan a Sokoró kapu teveit. A világ legnagyobb székely kapuja 10 és fél méter magas, valamint ...
Összefogtunk
Lapozgatom a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány csodaszép albumát. Németh Miklós Attila szerkesztette, s az idei Szellemi Honvédő-díjosztás felemelő ünnepsége után ...
A kormány melletti kiálláshoz kell a civil kurázsi
Számos hazai civil szervezet munkálkodik azon, hogy rombolja a nemzeti-keresztény értékrendet képviselő és érvényesítő magyar kormány tekintélyét. A Magyar Helsinki ...








