Civilek Podcast – A Békemenet jó, ezért másolják (vendég: ifj. Lomnici Zoltán)

Szerző: civilek.info

CIVILEK PODCAST

ifj. Lomnici Zoltán
Általában a törvény előtti egyenlőség alapján ítéljük meg a cselekedeteket, de amennyiben a nemtelen támadás célpontja kormánytag, akkor az elkövető már súlyosabb következményekkel számolhat – fejtette ki ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának bűncselekményére fölépített rágalomhadjárattal kapcsolatban.

Az alkotmányjogász hozzátette: bizonyíthatóan külföldi titkosszolgálati szál is van az ellenzék által terjesztett álhír mögött, amely áttételesen a miniszterelnök megbuktatását célozta.

Egy ilyen támadás ellen gyűlt össze 2012-ben az első Békemenetre több százezer civil Budapesten. A CÖF-CÖKA szóvivője megerősítette: október 23-án az európai értékek védelmére hívják békés felvonulásra a patrióta érzelműeket.

 

Riporter: Németh Miklós Attila
Készítette: Görgényi Levente
Médiaigazgató: Petán Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004