Civilek Podcast – A kizökkent idő csendje (vendég: Eperjes Károly)

Szerző: civilek.info

CIVILEK PODCAST

Eperjes Károly

Elvész az emberiség, ha nem talál vissza teremtőjéhez. Ebben az egyetlen mondatban összegezhető Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész világunkról alkotott véleménye, amit a Civilek Podcast adásában is hangsúlyozott. 

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a Magyar Színház művészeti vezetőjeként olyan előadások színre vitelét tűzte ki célul, amelyek az egész családnak szólnak korra és nemre való tekintet nélkül. A Hamletet – amelyet Arany János fordítása alapján állítottak színpadra – rendezőként jegyzi, míg a Legyetek jók, ha tudtok című darabnak ő a főszereplője. Ám mintha Néri Szent Fülöpként közelítene mindenhez és mindenkihez. A mostanában, a Duna TV-n látható, Csendhez szokott szív – Úton Eperjes Károllyal című televíziós dokumentumfilm-sorozatának vezérfonala is a hit jóságalapú megélése.

A beszélgetés itt nézhető meg:

Riporter: Németh Miklós Attila
Készítette: Görgényi Levente
Médiaigazgató: Petán Péter

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004