Óriási képviselői vitát követően a tiszások szavazták meg a gyermekvédelmi törvénycsomagot, amellyel Brüsszel akarata szerint utat engedtek a biológiai nem megváltoztatásának. Ezt olvassák ki a törvény betűjéből az ellenzéki honatyák. A KDNP alelnöke szerint a döntéssel végleg kikerült a szülői hatáskörből a gyermekek szexuális nevelésének felügyelete.
Juhász Hajnalka a helyzet összegzéseként a Civilek Podcast adásában azt állította: hazánknak genderkormánya van. Minősítését visszaigazolta az EU. Az Országgyűlés döntése után azonnal lezárták a Magyarország elleni jogállamisági eljárást és fölszabadítottak 4,2 milliárd – eddig zárolt – eurót.
A keresztény politikus emlékeztetett azokra az értékekre, amelyek a történelmünk során megtartottak bennünket. Most, hogy függetlenségünk újabb szeletét is föladta a jelenlegi kormánytöbbség, megnyitotta az utat az azonos nemű párok örökbefogadási lehetősége előtt.
Juhász Hajnalka arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezt majd a kórházban hagyott csecsemők helyzetének emberséges megoldásaként akarják felmutatni.