Civilek Podcast – Nézzünk magunkba! (vendég: Csizmadia László)

Szerző: civilek.info

CIVILEK PODCAST

Karácsony napjai és az óév búcsúztatója akkor nyújthatnak számunkra önfeledt örömet, ha nyugtázhatjuk: terveinket idén is megvalósítottuk.

A Civil Összefogás Fórum munkatársai, aktivistái és szellemi honvédői maguk mögött tudhatják a 2025-ös Békemenetet, a PEuCET VI. tanácskozását, és útnak indították a tényfeltáró Folyami Polgárnaszádot.

Ezekről is beszél a Civilek Podcast adásában Csizmadia László, a legnagyobb magyarországi civil szervezet alapító elnöke, aki arra is felhívja mindannyiunk figyelmét, hogy az idén megkezdett munka csak akkor válik eredményessé, ha folytatjuk azt a jövő tavaszi választásig. Elnök úr meggyőződése, hogy a békepártiak erőfeszítéseit siker koronázza.

Riporter: Németh Miklós Attila
Készítette: Görgényi Levente
Médiaigazgató: Petán Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004