Sajtótájékoztatót tartott a Civil Összefogás Fórum-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) szerdán Budapesten, ahol ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője, elnöki főtanácsadója és Tordai Máté, a Patrióta Európai Civil Együttműködésért Alapítvány elnöke, a CÖF-CÖKA külügyi igazgatója beszélt arról, hogy a szervezet kiáll a megtámadott közjogi méltóságok mellett, illetve arról, hogy érdemes-e Magyarországnak másolni a lengyel utat (a társadalmi és gazdasági berendezkedést).
A CÖF-CÖKA a megváltozott feltételek mellett is a nemzeti érzelmű civil közösség egyik vezető entitása kíván maradni a jövőben is. „Minden erőforrásunkat arra kívánjuk fordítani, hogy ezt a küldetést a továbbiakban is akadálymentesen folytathassuk” – emelte ki Lomnici Zoltán.
A főtanácsadó arról is beszélt, hogy a CÖF-CÖKA csatlakozik ahhoz az akcióhoz, amelynek résztvevői kiállnak a közjogi méltóságok mellett.
„Hangsúlyozzuk, precedens nélküli akciókra készül a Tisza Párt: 1989 óta Magyarországon, de Európában sem volt olyan kurzus 1945 óta, amely ilyen »lefejezéssorozatra« készült volna, vagy valósított volna meg, amilyet a Tisza Párt tervez a demokratikusan megválasztott közjogi méltóságok vonatkozásában. Már önmagában a hangnem, amellyel felszólítják a köztársasági elnököt a hivatala elhagyására antidemokratikus, emberi méltóságot sértő és dehonesztáló. Ez vészterhes történelmi időket idézhet fel azokban, akiknek történelmi ismeretei kiterjednek az 1989 előtti időszakra; akár a nyilas rémuralmat, akár a kommunista diktatúrát is említhetjük ebből a szempontból” – mutatott rá Lomnici.
A főtanácsadó hangsúlyozta: tisztában vannak azzal, hogy jogállami, vagy jogállaminak nevezett eszközökkel kívánja ezt a változást végrehajtani a Tisza Párt és nincsenek illúzióik, hogy szép számmal lesznek jogászok, akik támogatni fogják ezt a folyamatot és azt demokratikusnak, legitimnek fogják minősíteni.
„Természetesen erre is felkészülünk, tudjuk, hogy egy idő után az általunk képviselt álláspont kisebbségi lesz, de a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága mindazokat megilleti, akik az elkövetkező időszak lépéseivel szemben felemelik a szavukat” – szögezte le Lomnici Zoltán.

Tordai Máté emlékeztetett: Magyar Péter korábbi bejelentése szerint a beiktatását követő első hivatalos külföldi útját Donald Tusk lengyel kormányfőhöz tervezi. Ennek kapcsán rámutatott: egy miniszterelnök első útja a világon mindenütt szimbolikus jelentőséggel bír, többek között azt az üzenetet is magában hordozza, hogy milyen irányba szeretné vinni az országát.
„Álláspontunk szerint Donald Tusk kormánya nem lehet követendő modell Magyarország számára. Leginkább azért, mert egy demokráciában sohasem lehet közömbös, hogy a közhatalom birtokosai milyen eszközökkel akarnak politikai változásokat elérni” – szögezte le Tordai.
A CÖF-CÖKA külügyi igazgatója felidézte: a lengyel kormányfő 2024. szeptember 11-i beszédében nyíltan szakított a jogállamisággal és a legalitás elvével, amikor meghirdette az úgynevezett „harcoló demokrácia” politikáját, és kijelentette, hogy nem számít, ha a hatalom olyan dolgokat tesz, amelyek nem összeegyeztethetők a jogszabályokkal.

„A szavakat pedig tettek követték. A Tusk-kormány: karhatalmi eszközzel, fizikai erőszakot alkalmazva számolta fel a lengyel közszolgálati médiát, a kulcsfontosságú alkotmányos intézményeket – beleértve magát az Alkotmánybíróságot is – pénzügyileg kiéheztette, és figyelmen kívül hagyja a határozataikat, az igazságszolgáltatást pedig jogellenes elbocsátások, és politikailag elfogult bírák, illetve ügyészek révén kézi vezérlése alá vonta, melynek eredményeként mára a mindennapok részévé váltak a politikai ellenfelekkel szembeni koncepciós jellegű eljárások”.
Tordai szerint a fentiek csak néhány példát jelentenek azok közül a rendszerszintű visszásságok közül, amelyek nyilvánvalóvá teszik a jogi keretek megsértését és a hatalommal való visszaélést.
„Kijelenthető tehát, hogy Lengyelországban a politikai váltást diktatórikus bosszú és megtorlás jellemezte. Az »A cél szentesíti az eszközt« típusú kormányzati logika felülírta az alkotmányos rend és a jog tiszteletét, miközben a társadalmi konszenzusépítés helyét konfrontatív, kényszerítő politikai eszközök vették át, ez az irány nem lehet követendő példa Magyarország számára!” – emelte ki Tordai, hozzátéve: a CÖF-CÖKA éppen ezért tartja aggasztónak, hogy a Tisza Párt és szellemi holdudvara környékén több olyan javaslattal és megszólalással is találkozni, amely a Tusk-féle hatalomfelfogás irányába mutat.
Felidézte a visszamenőleges hatályú jogalkotás gondolatát, a demokratikus úton megválasztott közjogi méltóságok alkotmányellenes eltávolításának tervét, vagy éppen a hivatalnokok, munkájukat meggyőződésből végző magyar emberek egzisztenciális fenyegetését.
„Az esetleges visszaélések törvényes keretek közötti kivizsgálását mi magunk is támogatjuk. Ez Magyarország érdeke. Azonban a politikai alapú leszámolásokat, az alaptörvényi és jogszabályi rendelkezések semmibevételét elutasítjuk. Ez nemcsak Magyarország érdekével ellentétes, hanem a hangoztatott nemzeti egység megteremtésével is szembemegy” – emelte ki Tordai.

A CÖF-CÖKA külügyi igazgatója szerint lehet vitatkozni kormányok teljesítményéről, lehet eltérő politikai irányokat preferálni. „Egy dologban azonban nem lehet kompromisszum: politikai cél nem írhatja felül az eszközök jogszerűségét. Hiszen ha a jogsértések megítélése attól függ, hogy azok melyik politikai oldalon történnek, az idővel az ellenük való fellépés erkölcsi alapját is kiüresíti. Ezt a gyakorlatot pedig nem szabad normává tenni a magyar közéletben” – emelte ki Tordai, hozzátéve:
a CÖF-CÖKA ezért tisztelettel felhívja a leendő magyar miniszterelnök figyelmét, hogy a nemzeti egységre ne puszta politikai jelszóként, hanem sokkal inkább morális iránytűként tekintsen. Tartózkodjon a Donald Tusk-féle hatalomgyakorlás átvételétől, és olyan működést alakítson ki, amelyben a véleménykülönbségek ellenére is megmarad az együttműködés mindenkori lehetősége.
„Legyen Magyarország egy olyan ország, ahol az eltérő politikai nézetek nem rombolják, hanem formálják a közös jövőt” – üzente Tordai, hozzátéve: a CÖF-CÖKA tevékenységét szellemében, felelős és konstruktív módon kívánjuk gyakorolni, de ugyanezt várja el a közhatalom várományosaitól is.
Fotó: Civilek.info