Én ezt nem tudtam. Fogalmam sem volt arról, hogy egy hazug, nárcisztikus „nemzetvezetőnek” szükségszerűen nárcisztikus az értelmiségi holdudvara is. Vagy inkább bolsevisztikus, hűen követve Szamuely elvtárs Lenin-fiúinak szellemiségét. A régi-új javaslat: ideiglenesen lábbal kell tiporni a jogállamiságot ahhoz, hogy demokratikusan lehessen kormányozni – írja Ifj. Tóth György legújabb publicisztikájában.
Van ez a Fleck Zoltán nevű úgynevezett jogszociológus. Emberünk a Klubrádióban megint elővette a Márki-Zay jelöltsége idejében már elkopott lemezt, feltette a lemezjátszóra és mit tesz Isten, a kopott korongon elakadt a tű. Hiszen ugyanazt szajkózza, mint annak idején a balliberális értelmetlenségiek: ha jön egy új kormány (amely természetesen nem konzervatív, hanem liberálbolsevik), ideiglenesen fel kell majd függeszteni az Alaptörvény néhány elemét, másként nem tud majd demokratikusan kormányozni az új erő.
Vagyis ideiglenesen lábbal kell tiporni a jogállamiságot ahhoz, hogy demokratikusan lehessen kormányozni.
Hű, ez több szempontból is nagyon ismerős logika, pontosabban logikátlanság.
Először is:
meddig terjed bolsevikéknál az ideiglenes? Ja, ezt lehet tudni, legalább 46 évig. Addig állomásoztak ideiglenesen hazánkban a szovjet csapatok, annyira ideiglenesen, hogy öröklakásokat vásároltak.
Másodszor:
ki gondolná – a libsevikeken kívül -, hogy az igazi demokrácia alapja a diktatúra, az önkény? Ők persze ezt jól tudják, hiszen a rendszerváltás előtt naponta gyakorolták is, csak demokratikus centralizmusnak nevezték. Ami, ugye, nem létezik, mert vagy demokrácia van, vagy központosítás, azaz centralizmus.
Harmadszor:
ha nem tévedek – és nem tévedek -, Fleck elvtárs vigyázó szemeit Varsóra vetette, ahol már egy ideje dúl a demokrácia. Ahol csak erőszakkal – és jogellenesen – rendőrökkel dobatják ki a köztévé alkalmazottait, teszik ezt a sajtószabadság védelmében. Törvénytelenül távolítanak el hivatalukból ügyészeket és bírákat és nagy ívben tesznek az Alkotmánybíróság függetlenségére. Ahol mentelmi joggal rendelkező konzervatív képviselőket tartóztatnak le, ahol a manapság divatos, nagyon demokratikus módszerrel jogi úton takarítják el az útból politikai ellenfeleiket. Fleck elvtárs pedig boldogan tapsikol: Ez az igazi demokrácia!
Negyedszer:
a Fleck által szorgalmazott megoldás kísértetiesen emlékeztet arra, amit a közelmúlt történelme során két bajuszos szocialista-kommunista vezér alkalmazott. Az egyik szobafestő volt, bizonyos Hitler nevezetű, a másik postarablással kezdte és generalisszimuszként dobta fel a talpát, ő volt Koba, alias Josif Visszarionovics Dzsugasvili, vagy ha jobban tetszik, a nép jótevője, Sztálin elvtárs.
Ők is csak a demokratikus kormányzás lehetőségének biztosítása érdekében irtottak ki százmilliókat.
Fleck nem csak kijelent, meg is magyaráz. Hiszen szerinte az Alaptörvény „bűnben fogant”. Ekkora marhaságot még Gy. Ferenc sem vett a szájára, pedig ő aztán sok badarságot hordott össze. De Fleck még ezt az eszetlen és minden értelmet nélkülöző kijelentést is képes überelni, mert így folytatja:
„Egy jogilag kusza rendszerben élünk, ezt egyébként hétköznap is tapasztaljuk… Hosszú évek óta egy szétvert jogállamban élünk, ahol a jogpolitika eszközzé vált”.
Jogpolitika eszközzé? De hol? Nem Romániában, ahol az első forduló győztesét TikTok bejegyzésekre hivatkozva zárja ki az Alkotmánybíróság a jelöltek közül? Nem Franciaországban, ahol mondva csinált vádakkal elítélik a szintén esélyes konzervatív jelöltet? Nem Lengyelországban (lásd az előbbieket), de még csak nem is az Európai Unióban, ahol liberálbolsevik bűnözők élveznek jogi védelmet? És nem a Fleckék által magasztalt Ukrajnában, ahol „csak” az ellenzéki pártokat, sajtót, egyházakat tiltanak be és a szovjet KGB-t megszégyenítő módszerekkel „toborozzák” a katonákat? Á, nem, Magyarországon, ahol még az a Kollár Kinga is szabadlábon van, aki nyíltan bevallotta, hogy a saját nemzete ellenében politizál Brüsszelben.
Értem én, mire gondol ez a Fleck, pontosítok, milyen eljárásokat minősít „jogpolitikai eszközök” alkalmazásának. Azokat, amelyekben balosoknak kell bíróság elé állniuk valóban és bizonyítottan elkövetett bűncselekmények miatt. Mert az, ha libsevik az elkövető és lebukik, jogi felelősségre vonják, nyilvánvalóan csak „jogpolitikai eszköz” és nem a tett logikus következménye.
Ne tévedjünk, ha bekövetkezne az a nemzeti katasztrófa, hogy Fleck imádott bandája kerülne hatalomra (az Isten mentse meg az országot ettől a tragédiától),
egyetlen pillanat alatt alkalmaznák a keresztény-konzervatív oldallal szemben a „jogpolitikai eszközöket”, pontosan úgy, ahogy azt a Tusk-féle diktatúra tette és teszi.
Az igazság és a szívük szerint a „végső megoldást” is alkalmaznák, hiszen a „demokratikus kormányzás” akkor lenne a legkönnyebb, ha ellenfeleiknek írmagvuk sem maradna. Ám mivel a halálos ítélet tilalma az Unióban is létezik, ez csak ideiglenes állapot lenne. Mondjuk egy-két órára ideiglenesen felfüggesztenék az általuk kiválasztott egyéneket egy fára, mondjuk a nyakuknál fogva. Arról már nem tehetnének, ha ezt az illetők nem élnék túl.
Azt mondják, ez badarság, rosszindulatú túlzás? Akkor olvassanak bele a magyarnak hazudott Péter követőinek kommentjeibe. De még erre sincs szükség, hiszen már az előző választást megelőzően is arról álmodoztak, sőt némely gazemberek ezt le is írták, hogy győzelmük után néhány órára fel kellene függeszteni a jogállamiság intézményét, hogy legyen idejük vasvillával feldobálni holttesteinket IFA teherautók platójára. Meg is tennék, ha megtehetnék.
Egyetlen módja van, hogy megelőzzük a gyakorló elmebetegek és gyűlölködő gazemberek ámokfutását: meg kell nyerni a 2026-os választást is. Lehetőleg háromnegyeddel.
A győzelem után pedig újra kellene nyitni Lipótmező meghitt kórtermeit, ahol kedves orvosok suttoghatnák a fülükbe: Jól van! Megnyugszik a beteg!
Forrás: Klubrádió / Youtube képernyőfotó


