Depresszió mesterfokon

Szerző: itgy

VÉLEMÉNY

liberális ellenzék depresszió

Rettenetes érzés lehet úgy élni, ha valakinek az a bizonyos pohár mindig félig üres. Meg úgy is, ha valakinek leghőbb kívánsága, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Igen, borzasztó érzés lehet most már közel 16 éve depresszióban élni. Mert itt ugye minden rossz, szörnyű az elnyomás, itt nincs szólás- és sajtószabadság, itt üldözik a kisebbségeket, dúl az antiszemitizmus, éheznek az emberek, halomra halnak, mert az egészségügy katasztrofális állapotban van, nem szólva az oktatásról, ami csupa analfabétát nevel. Vagyis tombol az orbáni diktatúra.

Olyan nagy az elnyomás, hogy a szemét keresztény-konzervatív kormány még egy tüntetést sem hajlandó szétveretni,

pedig a nagyon potens ellenzék mindent megpróbál azért, hogy ilyesmi történjen. Jól mutatna a nyugatinak nevezett globalista híradásokban néhány jajgató, megvert ellenzéki aktivista, de nem, csak azért sem, a gonosz kormány még erre sem hajlandó.

Szólásszabadság? Egy fenét! Jó, lehet gyűlölködő, a kormányt és szavazóit szidalmazó, sőt mocskoló nagygyűléseket szervezni, lehet szabadon trágárkodni vagy éppen gyilkosságra ösztönözni bárhol és bármikor, senkiért nem megy rabomobil, ha ezt teszi, de akkor is elnyomják a szabad hangokat. Hiszen Brüsszelben is ezt állítják, akkor igaz.

Sajtószabadság? Ugyan kérem, hol van ilyen? Nálunk biztosan nincs. Rendben, mindenki azt ír, amit akar, következmények nélkül lehet híreket és álhíreket gyártani, na de aztán mi történik? Hát kérem, felháborító, hogy egy kín-keservvel kitalált nagyszerű, kormányellenes álhírt durván cáfolni merészelnek. Sőt, képesek az álhírt álhírnek nevezni és ezzel az azt gyártó újságíró hitelét porig rombolni. Hát milyen sajtószabadság az ilyen?

Az igazi sajtószabadság az lenne, ha  minden kormánykritikus írás kritika nélkül jelenhetne meg, miközben a kormánypropaganda nem kaphatna teret a sajtóban.

Úgy, ahogy a régi szép időkben, amikor az MSZMP orgánumain kívül kuss volt minden aljas pártellenesnek. Akkor csak az egyedül üdvözítő eszme szószólói nyilvánulhattak meg, mert náluk volt a bölcsek köve, ha pedig ott az igazság, minden ezzel ellentétes állítás csak hazugság lehetett. Na ez volt a valódi sajtószabadság, szabadon megírhatta mindenki azt, amit szabad.

A kisebbségek üldözése nem is kérdés, legutóbb a csodás és haladó Pride maradt el, mert a despoták betiltották. Vagyis nem maradt el, de betiltották. Bár nem tiltották be, de nagyon nem akarták. Mi a fene bajuk van vele? Talán nem elég esztétikus, amikor egy szakállas, tangás, melltartós aktivista a nemi szervét mutogatja? Vagy nem elég haladó, ha a nép ópiumát, azaz a vallást gyalázzák? De igen! A vallásos ember elmaradott, begyöpösödött, a haladás ellensége, ezt Marx és Lenin elvtársak már régen leírták.

De a kisebbség üldözése az is, ha a nagyszerű Hamasz terrortámadást ünnepelni akaró tüntetést betiltják.

A szerencsétlen elnyomottak, akiket csak az elnyomatásuk miatti keserűség kényszerített úgy 1200 izraeli polgár lemészárlására, csecsemők lefejezésére,  251 túsz szedésére és részben meggyilkolására – de ne feledjük, hogy nagyjából a túszok felét elengedték, mert jólelkűek! -, hát miért ne ünnepelhette volna a terroristákat egy vidám felvonulás? Miközben a zsidó kisebbséget védelmezik, ami elfogadhatatlan, mert visszaütöttek!

Ez a kettősség is bizonyítja, hogy nálunk dúl az antiszemitizmus.

Éhező milliók országa a miénk.

Csak puszta látszat, hogy itt púpozott bevásárló kocsikkal jönnek ki a szupermarketekből az emberek, hogy luxusautók tömege szaladgál az utakon, hogy az ünnepek idején képtelenség szállást találni a szállodákban. Mindez porhintés, mert gyerekek százezrei éheznek. Az csak elterelés, hogy a rászorulók ingyen kapják az ebédet még nyáron is, mert soha nem a Hiltonból hozzák a kaját. Nekik talán nem járna a luxus? He?

Na meg az egészségügy, az aztán maga a tragédia. Hiába igyekezett a nagyszerű Kollár Kinga az EU-ban, hogy megkapjuk a jogtalanul visszatartott pénzeket… Ja igen, nem ezt mondta, hanem, hogy akár 50 kórház felújítására is futotta volna, de jó, hogy nem futotta, mert ezzel is a gonosz kormánynak ártottak, ez pedig a nagyszerű ellenzék érdekét szolgálja. Sajnos ennek az árát a magyar emberek fizetik meg, de áldozatok nélkül nincs győzelem.

Az oktatásról meg ne is beszéljünk. Csupa látszat és szemfényvesztés. Ingyen tankönyv az általános és középiskolásoknak? Na de milyen tankönyvek? Magyarkodók, nacionalistázók! Csak tiszta kormánypárti ideológia, semmi tudás. Nem az oktatási rendszer érdeme, hogy magyar diákok sorra nyerik a nemzetközi versenyeket, ez puszta véletlen és jobbára a tüntikéző pedagógusok önfeláldozó semmittevésének köszönhető. Még szerencse, hogy az egyetemek jobbik felében olyan nagyszerű oktatók is akadnak, mint mondjuk Fleck Zoltán, aki megmutatja, hogy a jogállamiság alapfeltétele az érvényes jog megsértése az elsöprően nagy kisebbség akarata szerint.

Ez a kormány tehát mindenre is alkalmatlan, semmi köze ahhoz a jogállamisághoz, amit a nagyon globalista brüsszeli korifeusok elvárnának tőlünk. Hát mi ez, ha nem tömény diktatúra? Demokratikus köntösben persze, ahol az alkalmatlan és visszamaradott többségre hivatkozva lehet Alkotmányt alkotni, de még az is hamis, mert Alaptörvénynek hívják. Ezt persze abban a pillanatban meg kell változtatni és visszahozni a remek kommunista változatot, ahogy hatalomra jut a mai elnyomott ellenzék.

Ennek a kormánynak a Guinness rekordok könyvében és a vesztőhelyen van a helye, közel 16 év alatt egyetlen apróságban sem sikerült elfogadható lépést tenniük, egyetlen tettük sem felelt meg a jogos globalista várakozásoknak.

Mert miket is műveltek?

Visszaadták a 13. havi nyugdíjat, sőt inflációt követően emelgették a nyugellátások összegét. Holott a Tisza bölcs programírói szerint egyetlen petákot sem érdemelnének, mert már nem dolgoznak, nem termelnek. El velük a Büdösbe! Nem a büdös fenébe, hanem abba a barlangba, ahol egészséges mérges gázokat kell belélegezniük. (Sánta Ferenc: Sokan voltunk)

Előbb a 4, majd most a 3, jövőre pedig a 2 gyermekes édesanyáknak biztosítják az életfogytig tartó szja-mentességet? Diszkrimináció!!! Mert mi van azokkal, akik környezetvédelmi okokból nem akarnak gyermeket?

Családi adókedvezmény, szja-mentesség 25 éves korig, megemelt gyes, gyed, csok, 3 százalékos fix kamatozású hitel a saját lakás megszerzésére, babaváró kölcsön, egykulcsos, 16 százalékos szja a többkulcsos, magas adó helyett, diákhitel, ingyenes jogosítványszerzés, ingyenes nyelvvizsga, évente növekvő minimálbér és garantált bérminimum, nagycsaládos autóvásárlási kedvezmény, hát mi van itt? Csak a család, a család meg a család! És mi van a szinglikkel? Vagy az azonos nemű párokkal? Nekik semmi? Disznóság!

Itt minden rossz! Itt lehetetlen élni! De ne csüggedjünk, „Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után” mi is lesz? Ki tudja?

Program nincs, elképzelés nincs, csak „Orbán takarodj!” van.

De majd lesz program is, csak ki kell várni, amíg Brüsszelben elkészítik. Fájni fog? Igen, nagyon. De nem baj, a fő, hogy megfeleljünk az európai normáknak. Akkor is, ha azok abnormák. Nehogy már jól érezze magát valaki ebben az országban! Nem arra van kitalálva.

Nekünk Mohács kell, és azt meg is kapjuk, ha árad a Tisza.

Szerző: Ifj. Tóth György

Fotó: depositphotos.com

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004