A nemzetközi politika színpadán ritka az olyan őszinte és mély szövetség, mint amilyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök között szövődött az elmúlt években. Ezt bizonyítja Trump legfrissebb bejegyzése is, amelyben rendkívüli elismeréssel és támogatással szól a magyar kormányfőről.
Magyarország nagyra becsült miniszterelnöke, Orbán Viktor igazán erős és határozott vezető, aki már számtalanszor bizonyította, hogy kivételes eredményeket tud elérni. Fáradhatatlanul küzd érte és szereti nagyszerű hazáját és népét, ahogyan én is ezt teszem az Amerikai Egyesült Államokért – írta az amerikai elnök.
Viktor keményen dolgozik Magyarország védelméért, a gazdaság növekedéséért, a munkahelyteremtésért, a kereskedelem fellendítéséért, az illegális bevándorlás megállításáért, valamint a törvény és a rend fenntartásáért
– hangsúlyozta.
Az elnök kitért a két ország kapcsolatára is, amelyben új aranykor köszöntött be Trump újraválasztása után.
Elnökségem alatt Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolata új szintre lépett az együttműködés és a látványos eredmények terén, nagyrészt Orbán Viktor miniszterelnöknek köszönhetően
– emelte ki ezzel kapcsolatban, hozzátéve, hogy örömmel várja, hogy továbbra is szorosan együttműködhessen vele, hogy mindkét ország „tovább haladjon ezen a hatalmas siker és együttműködés útján”.
Donald Trump a közelgő magyarországi választásra is kitért.
Büszke voltam rá, hogy 2022-ben támogattam Viktor újraválasztását, és most ismét megtiszteltetés számomra, hogy ezt megtehetem. Orbán Viktor igazi barát, harcos és győztes, aki teljes, feltétlen támogatásomat élvezi miniszterelnöki újraválasztásához. Soha nem okoz csalódást Magyarország nagyszerű népének
– zárta bejegyzését az amerikai elnök.
Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a washingtoni Fehér Házban 2025. november 7-én – Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Kaiser Ákos



