A Kúria szerint azok a szerződések érvénytelenek, ahol nem volt tisztességes az árfolyamkockázattal kapcsolatos tájékoztatás. A minden bíróságra kötelező döntés kimondja: ha az adósok nem kaptak megfelelő tájékoztatást az árfolyamkockázatról, visszajár minden pénz, amit a folyósított kölcsön összegén túl fizettek. A döntés azonban nem foglalkozik a kártérítés és perújítás kérdésével, ami csalódást okoz az érintetteknek. Az OTP Bank és az Erste Bank is reagált a határozatra.
Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.
A Kúria egyértelműen kimondta, hogy az adósoknak a folyósított kölcsön összegén túl minden pénz visszajár, amennyiben az úgynevezett kockázatfeltáró nyilatkozat tisztességtelen volt, vagyis ha nem kaptak megfelelő tájékoztatást. Ráadásul késedelmi kamat is jár a túlfizetés után.
A Kúria honlapján olvasható, 10/2025. számú határozat kimondja: amennyiben a fogyasztóval kötött deviza alapú kölcsönszerződés vagy pénzügyi lízingszerződés az árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezésének tisztességtelen jellege miatt teljes egészében érvénytelen, a szerződés érvényessé nyilvánításának nincs helye, kivéve, ha azt a fogyasztó – megfelelő tájékoztatás után – kéri.
A testület határozatában ezzel összhangban rendelkezett arról is, hogy megszünteti a Kúria egyes döntéseinek kötelező hatályát.
A Kúria döntésével nem mindenki elégedett
Bár a Kúria határozata alapjaiban követi az EU-s bíróság iránymutatását, több ponton eltér attól. Míg az európai bíróság megtiltotta a szerződések utólagos tartalmi módosítását, a magyar Kúria nem vizsgálta az árfolyamrés tisztességtelenségének kérdését – pedig azt a kormány utólag, tartalmilag módosította.
Az árfolyamrés a vételi és eladási árfolyam közti különbség. Devizahitelek esetén a folyósítás vételi áron, a törlesztés pedig eladási áron történt, és e kettő közti különbség tisztességtelenségét állapította meg korábban a bíróság.
Bihari Krisztina, az első nyertes per ügyvédje szerint fájó módon hiányzik a döntésből a kártérítési felelősség kérdése, amit pedig kifejezetten tartalmazott az EU-s ítélet. Problémának tartja azt is, hogy a Kúria nem tért ki a perújítások lehetőségére sem.
Ez a bírói magatartás azonban még nem fogja rehabilitálni azokat a családokat, akiket uniós jogot tagadó ítélkezéssel tönkretettek
– fogalmazott az ügyvéd a 24.hu-nak – idézi az Index.
Az OTP szerint őket nem érinti a Kúria döntése, mert megfelelő volt a tájékoztatás
Az OTP Bank közleményben fejtette ki: a határozat megerősítette az OTP Bank korábbi álláspontját, amely szerint az Európai Unió Bíróságának ítélete nem terjed ki általános jelleggel valamennyi devizaalapú kölcsönszerződésre, kizárólag azokra, amelyekben az árfolyamkockázatról szóló ügyféltájékoztatás nem volt megfelelő és emiatt a bíróság kimondhatja a devizahitel-szerződés érvénytelenségét (semmisségét).
Hozzátették: az Európai Unió Bíróságának ítélete és a Kúria mostani jogegységi döntése az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank korábbi devizahitel-szerződéseit nem érinti, mivel azokban az árfolyamkockázat bemutatásának módja és az ügyfelek által aláírt, az árfolyamkockázat megértéséről szóló nyilatkozat tartalma megfelelő volt, amit több száz bírósági ítélet is alátámasztott.
Az Erste Bank devizahitel szerződései érvényesek
Az Erste Bank – időközben forintosított – devizahitel szerződései érvényesek – közölte a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-vel szerdán.
Hozzátették: az Európai Unió Bíróságának legutóbbi ilyen ügyben hozott döntése és a Kúria jogegységi határozata is megerősíti az Erste Bank korábbi álláspontját. A bank eleget tett az árfolyamkockázattal kapcsolatos ügyféltájékoztatásra vonatkozó követelményeknek, ezt az Erste Bankot érintő eljárásokban a bíróságok több ezer esetben megállapították.
MTI / Index / civilek.info
Fotó: depositphotos.com


