Dunai Mónika a Civilek Podcastban: Budapesten az fogja eldönteni a választásokat, hogy hány embernek tudjuk elmagyarázni azok tétjét + VIDEÓ

Szerző: civilek.info

KIEMELT, VÉLEMÉNY

Rákosmente, Budapest XVII. kerülete egy olyan kerület, ahol a lokálpatrióta szemlélet, a településrész, a településrészeknek a szeretete és az azokért való együtt dolgozás, munkálkodás az alapfeltétele az embereknek – jelentette ki Dunai Mónika a Civilek Podcast adásában.

A Fidesz–KDNP színeiben negyedik egyéni mandátumára készülő országgyűlési képviselő szerint talán éppen azért, mert ez a térség csak 1950 óta része a fővárosnak, még megvan a helyiekben a lokálpatriotizmus, a hagyományőrzés, s emiatt nagyon nehezen fogadnak be olyan képviselőket, olyan jelölteket, akik nem közülük valók. Ő maga a kerület szülötte, Rákoscsabán járt óvodába, iskolába, ott kezdett tanítani.

„Olyan embert szeretnek önkormányzati képviselőnek is, polgármesternek is és országgyűlési képviselőnek is, akik közülük való, aki ismeri a problémákat, akihez oda lehet fordulni bármikor segítségért, javaslatért akár kritikákért, kritikákért. Úgyhogy talán ez a titok” – mondta el Dunai Mónika.

A Fidesz múlt heti kongresszusa kapcsán a képviselő elmondta, a rendezvény hangulata fantasztikus volt. „Nem volt érzékelhető semmi olyan, hogy akik már nem indulnak, ők ott búslakodtak volna, hiszen ez a miniszterelnökkel való közös megegyezésnek volt az eredménye” – mondta el kollégáiról, akik idén nem szállnak már versenybe a mandátumért egyéniben.

Dunai Mónika, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: civilek.info

„Rájuk ugyanúgy számít az elnökség, ugyanúgy számítunk mi magunk is, mindenkinek megvan a feladata, hiszen ha valaki már több választást megnyert, az egy iszonyatosan nagy teljesítmény. Mindenkinek a tapasztalatára, a tudására, az eszére és a szívére, meg a két kezére és a két lábára szükség van” – szögezte le a képviselő.

Dunai Mónika elmesélte, amikor 2014-ben először nyert mandátumot egyéniben, akkor nagyon sok odafigyelést, tanácsot kapott, képviselőtársai segítették. Igyekeztem mindenkitől eltanulni azt, ami az én munkámban fontos, ami hasznos lehet – tette hozzá.

A képviselő reflektált arra is, hogy Rákosmente „mostohagyereke” a fővárosnak, amely ezt a körzetet kihagyta például az útfelújításokból. „Akkor voltunk szerencsés helyzetben, amikor Tarlós István volt a főpolgármester, mert az egy olyan kivételes időszak volt, hogy a helyi önkormányzati vezetésben, az országgyűlésben és a kormányban, budapesti vezetésben ugyanolyan színű nemzeti oldalon lévő vezetők voltak. Így aztán a források is így tudtak jönni. Egy kerületi önkormányzatnak kevesebb a lehetősége, kisebb a költségvetése, a fővárosi már egy nagyobb, amiből mi igenis igényeljük, igényeltük és most is igényelnénk és a jövőben is igényeljük azt, hogy a főváros a saját forrásainak egy jó részét, ami ránk jut, azt adja oda a fejlesztésekre” – mondta a politikus, hozzátéve, hogy amióta Karácsony Gergely a főpolgármester, a térség gyakorlatilag csak a kormányra, az állami forrásokra tud támaszkodni.

Így valósult meg rengeteg fejlesztés, olyan is, amely a főváros anyagi forrásai nélkül készült el.

Nekünk nagyon fontos és fájó pontunk a közlekedés, amelynek biztosítása a főváros felelőssége és feladata. Nagyon nehéz bejutni iskolába, középiskolába, munkába az embereknek. Van, aki, és most nem mondok sok időt, de három órát simán utazik a munkahelyére, iskolába befelé és kifelé összesen naponta. És ennek a gyorsítása alapvető feladat. Ezért még Tarlós idejében megszületett a terv egy elkerülő út, az úgynevezett Vidor utca tehermentesítőként való funkcionálására. Majd jött 2019, jött Karácsony Gergely és egy-két hónapon belül az egyik első intézkedése az volt, hogy lenullázta ennek a költségvetését. Ezután fordultunk a kormányhoz és sikerült elintézni, hogy teljes egészében körülbelül 2,5 milliárd forintos összeget kaptunk erre az útra, ami el is készült, az emberek használják, mindenki megelégedésére”.

Dunai Mónika, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: civilek.info

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető út és vasút építése is ehhez a választókerülethez is kötődik.

„Most írják ki a közbeszerzést és nekünk nagyon fontos, hogy a lakosság érdekeit képviseljük már a tervezési időszak legelején, merthogy mind a környezetvédelmi, mind a zajártalmakat szeretnénk a legminimálisabbra csökkenteni” – mondta Dunai Mónika, kiemelve, hogy fontos projektről van szó, amelynek előnyeit a 18. és a 17. kerületiek is élvezhetik majd.

Dunai Mónika elmondta, hogy a választókerületében sikerült megépíteni egy sportcsarnokot is, amely ma Riz Levente nevét viseli.

A Fidesz képviselője a közelgő parlamenti választások kapcsán elmondta: tiszás ellenfele nem Rákosmentén lakik, nincs köze a kerülethez, de szerinte neki ezzel nem kell foglalkoznia.

„Nekem az a lényeg, hogy mi itt, továbbra is együtt a helyiekkel, a polgármester úrral, az önkormányzati képviselőkkel, a kormány támogatásával és a budapesti frakció segítségével vigyük a kampányunkat. Tehát ez az alap. Emellett fontos, hogy béke legyen. Azt gondolom, itt, Budapesten az fogja eldönteni a választásokat, hogy hány embernek tudjuk elmagyarázni azok tétjét. Meg persze az is, hogy fejlődjön tovább Rákosmente. Az is, hogy felépüljön a szakrendelő. Az is, hogy a közlekedést javítsuk. Ez mind-mind fontos” – emelte ki a képviselő.

Dunai Mónika arról is beszélt: most már ismerjük a Tisza Párt programját, amely „teljesen brüsszeli program, az emberektől csak el akarnak venni, adni nem szeretnének”.

Arról kell az emberekkel beszélni, és nem csak az internetes buborékokban, a hírbuborékokban, hanem személyesen is, hogy itt a valódi tét az emberek, a családok biztonsága, élete az, hogy a férjüket, a szerettüket, a gyereküket, az unokájukat, a testvérüket elviszik-e a harcba, és ki tudja, visszajön vagy nem. Az, hogy akik itt maradnak, hadiözvegyek, árvák lesznek, vagy pedig élhetik a biztonságos életüket. Az a tétje, hogy ha háború van és belesodornának bennünket 2026 tavasza után a háborúba, akkor a mi pénzeinket, tehát a rákosmenti családok, a budapesti családok, a magyar családoknak a költségvetését, azokat az adócsökkentett jövedelmeket, az adócsökkentéseket meg tudják-e tartani. Ezeket mind-mind Brüsszel követeli. Ha megválasztanák őket, akkor mindenkinek annyi, hiszen akkor egy nagy átverés áldozatai lennének. És az a fontos, hogy erre most jöjjenek rá az emberek, még április 12-e előtt” – emelte ki Dunai Mónika.

Dunai Mónika, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: civilek.info

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004