Egy hetet kaptak a boltok az árcsökkentésre

Szerző: civilek.info

AKTUÁLIS

élelmiszer-bolt árleszállítás akció

Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének a családok és a nyugdíjasok érdekében gátat kell szabni! A tárca elvárása, hogy a kiskereskedelmi láncok legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére jelezzék szándékaikat – jelentette be szerdai közleményében az NGM.

Az élelmiszerinfláció megfékezése érdekében a kormány továbbra is kész minden eszközével beavatkozni. Az önkéntes árcsökkentést elsősorban azon alapvető élelmiszerek esetében indokolt alkalmazni, amelyek a magyar családok és nyugdíjasok kosarának jelentős részét képezik, és a korábbi árstop, majd a kötelező akciózás keretében érintettek voltak, illetve ezen élelmiszerek helyettesítésére szolgálnak.

Ilyen termékek főként a csirkehús, a sertéshús, az étolaj, a tojás, a tej és a tejtermékek, a liszt, a cukor, valamint az egyéb alapvető élelmiszerek

– sorolta az NGM.

Az önkéntes árcsökkentés keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium azt várja, hogy a kereskedelmi szereplők a jelenleg alkalmazott árrésük mérséklésével járuljanak hozzá az élelmiszerárak stabilizálásához.

Az elmúlt időszak áralakulásait megvizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy bizonyos alapvető élelmiszerek esetén a beszerzési ár, illetve a végső fogyasztói ár közötti különbség érdemben emelkedett. Bár az elmúlt időszakban egyes termékek esetén már tapasztalható volt az árcsökkenés az üzletekben, ugyanakkor ez nem mutatkozott tartósnak és számottevőnek.

Ebből fakadóan a minisztérium elvárása, hogy a kereskedők olyan önkéntes megoldással álljanak elő, amelynek eredményeként az élelmiszerinfláció

érdemben csökken és az alapvető élelmiszerek árai elfogadható szintre mérséklődnek

– fogalmazott az NGM.

Végezetül az NGM kilátásba helyezte, amennyiben az önkéntes árkorlátozás nem vezet eredményre, úgy a Nemzetgazdasági Minisztérium kész hatósági eszközökkel beavatkozni az árnövelőkkel szemben.

MTI

Címlapkép: MTI/Hegedüs Róbert

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004