Elesettekkel és betegekkel találkozik a szentatya a Rózsák terén

Szerző: sinka

HITÉLET

Ferenc pápa - betegek

A Rózsák terén Ferenc pápa látogatásának második napján fog találkozni rászorulókkal, betegekkel, és háborús menekültekkel. A szentatya érkezését megelőzően imádsággal, kulturális, és zenei programokkal várják a több mint ezer hívőt, akik részt vesznek az eseményen, amelyen hallható lesz a Szent Erzsébet musical egy tétele is.

Rendkívül nagy megtiszteltetés hazánk számára, hogy a Szentatya két éven belül újra Magyarországra látogat –közölte Téglásy Nóra, Ferenc pápa Rózsák terei programjának szervezője az M1 Ma este című műsorában. Hozzátette, az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban tartalmas programokkal várják a zarándokokat, akik közül a szentatya betegekkel, elesettekkel, valamint háborús menekültekkel fog találkozni. A közmédia a pápalátogatás összes eseményét közvetíti.

A pápalátogatás helyszíneinek kiválasztása kapcsán elmondta, a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet templom azért került föl a szentatya által meglátogatott helyszínek listájára, mert a névadó szent egész életét az elesettek, a szegények megsegítésére áldozta.

Akik a helyszínen nem tudnak jelen lenni, azok sem fognak lemaradni Ferenc pápa magyarországi programjairól, ugyanis a közmédia minden eseményről beszámol, valamint élőben közvetíti azokat, így sok millió ember lehet tanúja annak, hogy Róma püspöke újra megtiszteli a nemzetet látogatásával.

MTI

Kép forrása: Vaticannews

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004