Elfogadták az Alaptörvény módosítását: Az ember férfi vagy nő, a drog tilos, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy készpénzzel fizessen

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

országgyűlés

Elfogadta az Alaptörvény tizenötödik módosítását az Országgyűlés hétfőn. Vagyis rögzítették többek között, hogy az ember férfi vagy nő, hogy Magyarországon tilos a kábítószer-fogyasztás, valamint a kettős állampolgárokat is kiutasíthatóvá tették. A Momentum politikusai mindeközben egy újabb tiltakozó akciót tartottak az ülésteremben.

A kormánypárt március 11-én nyújtotta be az újabb alaptörvény-módosító javaslatát. A Fidesz és a KDNP frakciói szerint a változtatásokra azért van szükség, mert a nyugati világ egyre erőteljesebben támadja a korábban magától értetődő normákat, különösen a család intézményét és a nemzeti identitást.

Hétfő délután nagy többséggel, 140 igen és 21 nem szavazat mellett az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény tizenötödik módosítását.

A szavazást a Momentum ezúttal is megzavarta: molinót függesztettek ki, és sípolással próbálták az ülést levezető elnökbe belefojtani a szót.

A kiegészítést érintő legfőbb pontok:

  • az ember férfi vagy nő;
  • mindenkinek joga van ahhoz, hogy készpénzzel fizessen;
  • minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz;
  • felfüggeszthető a magyar állampolgársága annak a többes állampolgárnak, aki Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent;
  • a kormány veszélyhelyzetben csak az Országgyűlés kétharmados, határozott időre szóló felhatalmazása alapján függesztheti fel az egyes törvények alkalmazását;
  • valamint, hogy tilos a kábítószer előállítása, használata, terjesztése és népszerűsítése.

Az Országgyűlés hétfői ülésének élő közvetítését itt nézhetik vissza:

Forrás: hirado.hu
Címlapkép: Budapest, 2025. április 7. Egyperces néma felállással emlékeznek meg a közelmúltban elhunyt Mester László (MSZP) és Wachsler Tamás (Fidesz, Fidesz-MPP) volt országgyűlési képviselőről az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. április 7-én.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004