Jordan Bardella szélesebb körű társadalmi támogatottságra számíthat, mint a Nemzeti Tömörülés
Jelenleg Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés (RN) fiatal elnöke a 2027-es francia elnökválasztás egyértelmű esélyese a La Tribune Dimanche és a BFMTV megbízásából készült Elabe-felmérés szerint.
A jelenleg az Európai Parlamentben (EP) politizáló pártvezető akár 35 és 37,5 százalék közötti eredményt is elérhet az első fordulóban.
Az elemzők szerint ez a párt erőteljes mozgósításának és az elmúlt hónapok lendületének köszönhető.
Marine Le Pen ugyanakkor továbbra is magas, 34 százalékos támogatottságot tudhatna magáénak, ám a választástól öt évre szóló eltiltása miatt egyelőre kizártnak tűnik, hogy ringbe szállhasson az elnöki székért (az ítélet elleni fellebbezését 2026 januárja és februárja között tárgyalják majd – a szerk.).
Az RN sikerét részben az magyarázza, hogy
ma már a nyugdíjasok egyharmada is támogatja a pártot, miközben 2022-ben ez a csoport még elutasító volt velük szemben.
A párt bázisa tehát egyre kiegyensúlyozottabb, és a radikális jobboldal egészében is erősödést mutat: 2022-ben 32,3, most viszont több mint 40 százalékot szerezne összesen.
Ez nagyon erős dinamikát teremt a második fordulóra nézve”
– értékelte a helyzetet Bernard Sananès, az Elabe intézet vezetője.
A felmérés másik érdekessége a konzervatív Édouard Philippe jelentős visszaesése. A volt miniszterelnök és a Horizontok nevű párt vezetője öt pontot veszített április óta, jelenleg 15,5 százalékon áll.
Bár ezzel továbbra is a második helyet tartja, pozíciója érzékelhetően megrendült.
„Nem tudja elhitetni, hogy ő jelentheti a valódi változást a macronizmus után” – jegyezte meg Sananès.
A jelenlegi kormánytáboron belül Philippe ugyan a legnépszerűbb államfőjelölt, de
Gabriel Attal korábbi miniszterelnök, a centrista Reneszánsz párt politikusa 12,5 százalékkal már szorosan a nyomában jár, míg Gérald Darmanin belügyminiszter csupán 7 százalékot érne el.
Ezzel szemben a baloldalon Jean-Luc Mélenchon, az Engedetlen Franciaország vezetője ismét felfelé ível: 11,5–13 százalék közötti eredményt érne el, amivel megközelíti vagy adott esetben akár meg is előzheti a balközép Raphaël Glucksmannt.
Az utóbbi hónapokban a politikus tudatosan háttérbe húzódott, és engedte, hogy helyettesei vigyék a parlamenti vitákat, ami visszafogottabb, higgadtabb karaktert kölcsönzött neki. Támogatottsága különösen a fiatalok körében erős:
a 18–24 évesek között három szavazóból egy Bardellát vagy Mélenchont támogatná, kis előnnyel az utóbbi javára.
A baloldal egésze azonban továbbra is megosztott. Glucksmann ugyan még mindig a legerősebb jelölt a térfélen, de csak mérsékelt növekedést mutatott a közelmúltban: az Új Népfront (NFP) baloldali pártszövetségének mindössze egynegyedét tudja megszólítani, ugyanakkor a macronista tábor 14 százalékát is elcsábítja. Olivier Faure, a szocialisták első titkára és Marine Tondelier, a zöldek jelöltje fej-fej mellett 5,5 százalékon állnak.
A konzervatív oldalon a republikánus Bruno Retailleau stagnál, és messze elmarad Philippe mögött, bár saját táborán belül megelőzi a szintén republikánus, jelenleg 5,5 százalékon álló Xavier Bertrandet és a 3 százalékkal bíró Laurent Wauquiezt.
A radikális jobboldalon Sarah Knafo, a Reconquête EP-képviselője jobban teljesít, mint Éric Zemmour, amit Sananès szerint a megújulás hatása és visszafogott médiaszereplései magyaráznak.
Borítókép: Marine Le Pen és Jordan Bardella – Fotó: Facebook/Marine Le Pen


