Már a miniszterelnök és felesége meggyilkolásától sem riadnának vissza a Magyar Péter által feltüzelt kormányellenes kommentelők.
Továbbra is folytatja az álhírterjesztést Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Szőlő utcai javítóintézetben történtek kapcsán. A politikus továbbra is suttogó propagandával hergeli a híveit a kormánypártok ellen, politikai hasznot remélve az ügyből. A Tisza hívei körében mindeközben már általánossá kezdenek válni a gyilkosságra és illegális cselekedetek végrehajtására való felszólítás. Magyar Péter közösségimédia-oldalán közzétett bejegyzése alá az egyik tiszás kommentelő az írta,
Ceausescu is az utolsó pillanatig ugráltatta a rendőröket, mondjuk az utolsó utasításokat már nem hajtották végre. Viszont a feleségével együtt lőtték le őket élő adásban! Jó lenne, ha itthon is így történne, de elég volna, ha börtön lenne a vége.

Szintén Magyar Péter bejegyzése alatt egy másik kommentelő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes öngyilkosságáról álmodozott, azt írta: „Reméljük, öngyilokba menekül!”
Azonban volt olyan is aki a kommunizmus legsötétebb éveit idéző módon munkatáborba zárná és kasztráltatná Semjén Zsoltot egy olyan cselekedetért, amit valójában meg sem tett.

Kémiai kasztrálás után dolgozhatna a napi betevőért kőbányában, és még akkor sem nyerné el a büntetését – jelentette ki a hozzászóló.
Nem ez az első eset, hogy a Tisza Párt támogatói jelét adták annak, hogy valójában milyen szélsőséges nézeteket vallanak.
Korábban a Tisza Párt elkötelezett csepeli támogatói Orbán Győző hatvanpusztai birtokára vetették ki a hálójukat. Magyar Péter emberei szavazást hirdettek, hogy egy esetleges vagyonelkobzás esetén milyen létesítményt alakítsanak ki a területen. A választási lehetőségek között volt munkatábor, amit úgy definiáltak,
ahol a volt NER-elit kubikolással, krumpliszedéssel és kórházi ágyneműhúzással dolgozza le a bűneit, frissítőket szolgálva fel a látogatóknak.
Szintén embertelenül voltak kreatívok a csepeli tiszások, amikor a NER luxusbörtönt definiálták, mint írták,
a cellákban lakhatnak azok a NER-esek, akik eddig az ellopott adómilliárdjainkból éltek. A közönség pedig sétálgathat a folyosókon és szabadon megtekintheti őket.
Nem ez az első eset, hogy a jogállamiságot sárba tipró, és a kormánypártiakat alapvető emberi méltóságukban sértő ötletekkel rukkoltak elő a Tisza Párt támogatói. Nemrég a kormánypártiak brutális kivégzésére buzdítottak a Tisza Párt egyik csoportjában.
Sortűz, kivégzett diktátorok és hazaárulózás – ez mind szerepelt abban a bejegyzésben, amelyet Tisza Párt Szimpatizánsok és rendszerváltók csatlakozzatok! elnevezésű csoportban osztott meg annak adminisztrátora.

A férfi, aki a profilja és a megosztott bejegyzése alapján a Tisza Párt egyik legelkötelezettebb támogatója, egy olyan bejegyzést osztott meg, amelyben az áll:
„Mussolinit meg sortűzzel végezték ki az olaszok, aztán fellógatták a hulláját a téren, és tömegével mentek oda az emberek leköpni. Ceausescu meg szintén kapta a sortüzet, aztán a szülőfalujába épített stadion azóta is csak rohad. Janukovics villája pedig múzeum lett, hogy az ukránok ne felejtsék el soha, milyen az oroszoknak eladni magadat. Csak úgy eszembe jutott, akinek nem inge, nem veszi magára. Én egy hazaáruló Pétert ismerek, de őt Szijjártónak hívják.”
A bejegyzéshez természetesen mellékeltek képet egy jachtról, Hatvanpusztáról, Rogán Antalról. Illetve egy képernyőfelvételt is csatoltak, amelyen Orbán Balázs Orseolo Péter szerepét firtatja a magyar történelemben.
A bejegyzést láthatóan egyöntetű támogatás fogadta a csoportban, ugyanis csak like-ok érkeztek rá, illetve ez egyik tag hozzászólásként megjegyezte: a történelem ismétli önmagát.
A fideszesek megölése, megkínzása, politikusok megölése, a holokauszttal való viccelődés szinte mindennapos témává vált a Tisza Párt csoportjaiban. Miközben Magyar Péter saját bevallása szerint szeretetországot épít, addig több támogatója is vért kíván.

A Tisza Párt elkötelezett támogatói viccesnek ható képekkel igyekeznek emberi mivoltukban megalázni a kormánypárti szavazókat, illetve politikusok megölésére buzdítanak. A tartalmak több napig is megtalálhatók a Tisza Pártot támogató, több mint 16 ezer főt számláló csoportban.
Vagyis jól láthatóan a csoport moderátorait sem zavarja túlságosan, hogy gyűlölet-bűncselekményekre való felbujtáshoz asszisztálnak.
A reakciókból emellett az is kiderült, hogy a tiszások nem elítélik, hanem mulatságosnak tartják a gyűlölet-bűncselekmények elkövetését, senki sem emelt szót a posztokban található durva tartalom ellen.
A Tisza Párt Szimpatizánsok és rendszerváltók csatlakozzatok elnevezésű csoportban szintén fellelhető egy kép, amelyen a holokauszttal viccelődik Magyar Péter egyik elkötelezett támogatója, hasonlóan az egy nappal korábbi bejegyzéshez. Amint arról beszámoltunk, egy több mint húszezer tagot számláló közösségben a zsidók módszeres lemészárlása és a HÉV-en tapasztalható hőség közé tett egyenlőségjelet egy Magyar Péter-szimpatizáns.
„Eskü, megértem a zsidókat! Több mint ötven fok egy vagonban! Vécé, váróterem az egész vonalon nincs. A peronőrök meg csak dísznek vannak” – írta a Tisza Párt és Magyar Péter szimpatizánsai nevű Facebook-csoportba egy, a pártot elkötelezetten támogató férfi. A sajátos helyesírással megírt bejegyzésben bagatellizálta a buszok kigyulladását is.
Az illető jelvénye szerint ráadásul lelkes közreműködőként vesz részt a csoport mindennapjaiban.
A férfi közösségimédia-oldaláról kiderül, hogy elkötelezetten támogatja a Tisza Pártot, naponta akár több bejegyzést is képes megosztani, amelyen a párt támogatói, eseményei láthatóak. K. Csaba emellett – saját fényképei szerint – a Magyar Péter által szervezett tüntetéseken is tiszteletét tette.
Nem ez az első eset, hogy a Tisza Párt szimpatizánsai szélsőséges véleményt fogalmaztak meg egy társadalmi csoportról.
Nemrég szintén a Tisza Párt és Magyar Péter szimpatizánsai elnevezésű csoport egyik tagja azt a kérdést tette fel: „Támogatja-e, hogy a fideszeseket a 2026-os választások után megkínozzuk és kivégezzük?”
A Magyar Pétert támogató hölgy kérdéséből kiderül, helyesnek tartaná, ha a kormánypárti szavazókat a történelem legsötétebb korszakait idéző eszközökkel módszeresen elpusztítaná egy esetlegesen hatalomra kerülő Tisza-kormány.
A bejegyzést, amelyet nem sokkal a közlés után töröltek a csoport adminisztrátorai, láthatóan többen is lelkesedéssel fogadták.
Az elmúlt időszakban a közbeszéd egyre inkább eldurvult. Miközben Magyar Péter elnök a Tisza Pártot rendszeresen a béke és a szabadság pártjának állítja be, a saját szavazóit a kormánypártok és támogatói ellen uszítja. Ez történt nemrég Magyar Péter országjárásának kiskőrösi állomásán is, ahol a politikus először oroszul fenyegetőzött, majd a Hír TV riporterének családját támadta.
Borítókép: Magyar Péter csak balhézni akar
Fotó: Facebook/Tisza Párt



