Emlékeztetni kell a választókat az elmúlt másfél évtized közös sikereire – Civilek Podcast Csizmadia Lászlóval

Szerző: civilek.info

VÉLEMÉNY, FOLYAMI POLGÁRNASZÁD, KIEMELT

csizmadia lászló

Országjárásra indul Civil Összefogás Fórum a Folyami Polgárnaszád eseménysorozat keretében – erősítette meg a hírt a CÖF-CÖKA alapító elnöke. Dr. Csizmadia László elmondta: előadóikkal végigjárják az egyéni választókerületeket, hogy az ott élőkkel közösen idézzék fel a Fidesz-KDNP elmúlt másfél évtizedes kormányzásának sikereit, amelyeket egy zsebfüzetben át is adnak.

„Azokra a dezinformációkra, csalfa hírekre, hibás adatokra, amik a választások során megjelennek az ellenzék szájából, ennek a naszádnak úgy kell reagálni, hogy friss, megbízható adatokat vigyen magával, a csalásokat leplezze le, és mindenfajta erőszak nélkül, biztonságot nyújtson azoknak az embereknek, akik békében akarnak élni. Joguk van ahhoz, hogy olyan információkat, ellenőrizhető adatokat kapjanak, melyek megerősítik őket a választások során…

Ez a kormány a választóival együttesen olyan érdemeket szerzett tizenhat év alatt, amit nem lehet eltagadni. A CÖF-CÖKA-hoz beérkező szellemi honvédő vélemények is azt erősítik meg bennünk, hogy e mellé a kormány mellé nem tud alternatívát állítani a jelenlegi ellenzék. A dolgozó emberek sikerét a másfél évtized alatt, a nulláról való indulástól egyfajta eredményig eljutást viszont be kell mutatni.”

– érvelt az eseménysorozat mellett a CÖF-CÖKA vezetője.

A fórumokon felhívják a figyelmet azon ellenzéki erők működésére is, amelyek kihasználva az emberek jogos vagy csak mesterségesen felkeltett elégedetlenségét, hamis messiásként ígérik a megváltást. Magyarország legnagyobb civil szervezete fontosnak tartja, hogy a nemzeti-keresztény értékrend online térben történő erősödése mellett személyes beszélgetésekben, a felmerülő kérdésekre szemtől-szembe válaszolva segítse a polgárokat abban, hogy minél megalapozottabban tudjanak választani.

„A jövő építéséhez nem reményeket kell árulni, sokkal inkább kell hinni a közösen elért eredményeknek és hinnünk kell abban is, hogy a keresztényi hitünknek megfelelően a javításokat elvégezzük ott, ahol korábban hibákat követtünk el. Járatlan útra rálépni óriási rizikó. Látjuk, hogy a „járatlanút-építők” a hatalom megszerzésére és nem az emberek jólétének biztosítására törekednek”

– hangsúlyozta Csizmadia László.

A podcastban további témák is szóba kerültek:

  • Dr. Csizmadia László jogi diplomája
  • A szülők feladata
  • Kiadvány az elmúlt 16 év sikereiről
  • Nemzeti szuverenitás és a patrióták
  • Helyi közösség, egyéni felelősség
  • CÖF-CÖKA-val, Folyami Polgárnaszáddal kapcsolatos álhírek, cáfolatuk
  • Szellemi honvédő értékrend
  • A Folyami Polgárnaszád küldetése

A beszélgetést itt lehet megnézni:

Címlapkép: Görgényi Levente / Civilek.info

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004